Vince napi hagyományőrző programok a Villányi borvidéken

A Villányi borvidéken még nem kezdődött el az igazi tél, de már Szent Vince napjának megünneplésére készülnek. Az egyre népszerűbb Variációk Vincére (január 23-án) számos színes programlehetőséggel várja vendégeit. A Vince napi népszokások felelevenítése megtöri a tél csendjét a dűlök között. A pincészetek és éttermek alkalomhoz illő bor- és ételkülönlegességekkel várják a látogatókat. 2016-ban már tizenegy borvidéki házigazda csatlakozik a Dűlőjáró Vince programokhoz.

Vince napi hagyományőrző programok a Villányi borvidéken

Az év első ünnepéhez kapcsolódó népszokásokat eleinte a Villányi borvidék borosgazdái elevenítették fel, egymást látogatva. A Vylyan Pincészet kezdeményezésére, a már jól ismert összefogás tette lehetővé, hogy ebből a meghitt vidéki hangulatból a vendégek is részesülhessenek. A rendezvény sokszínűségével és tájélményt nyújtó kirándulásaival vált a vidék egyik jellegzetes turisztikai látnivalójává. Érdemes jókedvvel és barátokkal együtt jönni és az sem árt, ha helyünket jó előre lefoglaljuk a négy dűlőjáró programcsomag egyikére.



régi szokások szerint Szent Vince napján a szőlősgazdák egyik pincéből a másikba járva áldomásoztak, kóstolták egymás borait és az időjárásból, illetve a metszett „Vince vesszők” állapotából jósolták a következő szüret gazdagságát. Ha Vince napján olvadt a hó, illetve szép napos idő volt, akkor jó bortermést reméltek, rossz idő esetén viszont gyenge szüretet jósoltak.


„Hogyha szépen fénylik Vince,
Megtelik borral a pince.”

(Vince napi rövid alkalmi vers, népi rigmus)

A hagyományok újrateremtésének céljával Vince napon a Villány - Siklósi Borút településein Hordós-, Dűlőjáró- és Vacsorázó Vince programokat kínálnak. Az alaphangulathoz hozzá tartozó játékok, rigmusok, vesszőszentelés mellett különböző programokkal, koncertekkel és természetesen sok finom borral várják a pincejáró Vincézőket. Ahogy csípős téli reggelhez illik, sok helyen a gasztronómiai hagyományok ízelítőjével, hideg disznótoros parasztreggelivel kezdődik a nap, majd az egyes helyszíneken forralt borral, autentikus magyar és erdélyi népzenét játszó együttesekkel várják a látogatókat. A Hordós Vince program házigazdáinál a pincék mélyén érlelődő még nem forgalmazott borokat kóstolhatják meg a vendégek, az éttermek pedig Vince napi vacsorákkal várják a látogatókat.

A Pincéről Pincére Variációk Vincére részletes programjairól a Villányi borvidék hivatalos weboldalán tájékozódhatnak:

Dűlőjáró Vince programok: http://villanyiborvidek.hu/hu/programok/1018_pincerol-pincere---variaciok-vincere-2016
Hordós és Vacsorázó Vince programok: http://villanyiborvidek.hu/hu/programok/1060_hordos-es-vacsorazo-vince-2016
Vince napi hagyományok: http://villanyiborvidek.hu/hu/rolunk/kiemelt-hirek/500-2015-12-02-14-27-33


További információ:
Villány-Siklósi Borút Egyesület
7773 Villány, Deák F. u. 20/a
Tel/Fax: 72/492-181
E-mail: info@borut.hu
www.villanyiborvidek.hu

Cimkék: Villány, Vylyan, Gere Tamás és Zsolt
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
2 palack grátisz bor mindenkinek a Borzsongás alkalmából! 3x3 LITER DUENNIUM 3 JÓ CÉLÉRT A BOGYÓLÉ 2008 CÍMKEPÁLYÁZAT A BOGYÓLÉ ÚJ RUHÁJA A DUENNIUM A MÚLT, A JELEN ÉS A JÖVŐ KÜLÖNLEGES TALÁLKOZÁSA A Villányi Rozé Fesztivál szódaháborúval is készül a hétvégére A VYLYAN LETT AZ ÉV PINCÉSZETE 2008-BAN ADVENTI ARANYSZÜRET A VYLYAN BIRTOKON AZ ÖRDÖGSZÁNTOTTA HEGY MONDÁJA ÉS A VYLYAN CLASSICUS BORCSALÁD BEFEJEZŐDÖTT A JÉGBOR-KOMMANDÓ BEVETÉSE BOGYÓLÉ 2010 BORCÍMKE PÁLYÁZAT BOGYÓLÉ Best of címketárlat nyílik november 10-én Pécsett! BOGYÓLÉ EST ARRIVÉE! BOGYÓLÉ'13 est arrivé! Megérkezett az évjárat első bora! Borászokkal csendülő villányi prémiumok BORBA KÓDOLVA - Bárkód után borkód BorZsongás Villányban! DEBÜTÁLÓ VYLYAN BOROK Először a régióban: Nemcsak bort, napenergiát is tankolhatunk a Bock Pincészetnél! Félrevezetnek a külföldi útikönyvek Finom borok és színes kulturális kínálat a Vylyan teraszon! FOGD ÉS IDD! - Bogyólé címkepályázat hatodszor GOMBÁS - Megszületett az első Vylyan pinot noir dűlőválogatás! HA VINCE, AKKOR VILLÁNY! Így készül a bor a XXI. században Jön a Bogyólé – aki a palack fenekére néz Kicsiben megint nagyok Kiemelkedő lehet az idei évjárat Villányban Kivételes sikerrel zárult a 6. Ördögkatlan Fesztivál Lánc, lánc, Bogyólánc Megérkezett REDy, Villány legújabb márkája MIT HOZOTT A VINCE-NAP A VYLYANNÁL? MŰVÉSZI HORDÓK KIÁLLÍTÁSA A VYLYANNÁL Nagy sikerű dűlőjáró-, hordós- és vacsorázó programokkal ünnepelte Szent Vincét a Villányi borvidék Óboradvent és vörösboros nadrágszíj a Bock Pincénél Ott a pont. Bogyólé 2015 ÖRDÖGKATLAN csakis ANGYALOKNAK! PALACKBAN AZ ÚJBOROK A VYLYANNÁL TÁNCOLÓ BUBORÉKOK - Balett gyöngyözőborral Vida és Vylyan a felhők alatt és fölött Virtuális kóstoló a Vylyannál! VYLYAN BOGYÓLÉ 2009 VYLYAN BORVACSORA A PIERROT ÉTTEREMBEN VYLYAN ÚJDONSÁGOK Vylyan, avagy az élő legenda

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok