Az Ördögkatlan Fesztivál szervező csapata a megnyitón

"Több mint harmincezer látogatója volt az idei fesztiválnak."

Négy év után is érezhető és élvezhető egyfajta kivonulásjelleg, hiszen a katlanosok dacolni akarnak az üzleti szemléletű, uniformizáló fesztiválbiznisz csapdáival. Az a közel 30 ezer ember – köztük sok kisgyerekes család – azért jön a villányi borvidék két szegény falujába, Nagy- és Kisharsányba, valamint a borturizmusból jobban élő Palkonyára, mert elhiszik a színházi világból ismert szervezőpárosnak, Bérczes Lászlónak és Kiss Mónikának, hogy megmaradhat valami – most épp egy fesztivál – olyannak, amilyennek azt megálmodták.

„Jövőre legyen kisebb” – idézem fel Bérczesnek azt, amit talán két évvel ezelőtt mondott egy riportban az Ördögkatlan terveiről, és hallom az újságíró csalódott hangját, mert pont az ellenkezőjét várta.

– Sajnos ilyen teljesítménykényszeres a világ. Mindig minden legyen egyre nagyobb, több, mert csak akkor jó –feleli Bérczes. Az emberek persze szeretnek sokan együtt lenni, és az ördögkatlanosok is azt szeretnék, ha minél többeknek adhatnák át az egymásra figyelés, a valódi, kapcsolatépítő, tartós együttlét lehetőségét, örömét. Miközben elszántan dédelgetik a „kicsiség” álmát, a fesztiválnak bevételt kell termelnie, ahhoz pedig minél több jegyet kell eladni... Most egy csapda felé tartanak, ismeri be Bérczes, de csak így remélhetik, hogy minél kisebb lesz a rés az összetarhált 20,5 milliós támogatás és a 41 milliós költségvetés között. A szervezőpáros ugyanis saját egzisztenciáját tette kockára, hogy az idén is a tavalyihoz hasonló színvonalú (értsd: költségvetésű) fesztivált nyújtsanak.

– Ez persze a saját hülyeségünk –mondja Bérczes, és szerényen mosolyognak a párjával, hiszen talán hibavaló is bizonygatniuk fűnek-fának, hogy nekik ez elvi-érzelmi kérdés. Hogy nem a kockázatvállaláson van a hangsúly. Egyszerűen égne a pofájuk, ha tavalyi után itt valakiknek csalódást okoznának.

– Nem hibáztatunk senkit, hogy nem adott pénzt. Miért vállalna anyagi terheket bárki a mi álmainkért? – kérdezi Kiss Mónika. Ez persze amolyan önnyugtató magyarázatként hangzik. Miért volna ugyanis elképzelhetetlen, hogy az anyagi ellehetetlenülés helyett a fennmaradásában bízhasson egy magas színvonalú, közvetett és közvetlen turisztikai hatású esemény? A kiút az lehet, ha az új előadó-művészeti törvény nyújtotta lehetőség szerint az Ördögkatlan megkapja a szabadtéri színházi státust. A kritériumoknak megfelelnek, hiszen 300 programból az idén is 24 színházi előadást adtak összesen 60 alkalommal, és voltak itt született produkciók is.

Ki gondolná, hogy több százan képesek már reggel héttől azért sorban állni, hogy hozzájussanak a korlátozott számú színházjegyekhez. Szívet melengető, hogy akadnak „tömegek”, akik esti programnak például A szarvassá változott fi ú című beregszászi előadást választják, pedig talán nem is tudják, hogy az előadás végén a fiút játszó Trill Zsolt valóban átlép a titkok kapuján a csillagok közé...

– Néztünk okosan,mert fogalmunk sem volt arról, hogy mi is egy fesztivál – mondja nevetve Imre Józsefné Brigi,aki pénztáros és diszpécser, jegyárus és konfliktuskezelő, helyi fesztiválmindenes. A természetgyógyász vállalkozó is tagja volt az előző nagyharsányi képviselő-testületnek, amikor Bérczesék négy évvel ezelőtt a Művészetek Völgyében lévő Pula után új helyszínt kerestek a Bárka Színház nyári kikötőjének. Végre egy jó kis ingyenreklám – ezt gondolták elsőre egy olyan falu döntéshozói, ahol a Villány-Harkány felé átutazóknak eddig nem akadt oka megállni. S hogy mit jelent öt katlanos nap egy 1760 fős, bőven az ötven százalék feletti munkanélkülivel, segélyezettel küszködő falunak, ahol a lakosság egyharmada cigány?

– Mintha egy nagy levegőt vehetnénk. Öt nap alatt egy boltos annyit árul, mint egész évben, amikor segélyosztástól segélyosztásig hitelbe ad majd mindent. Az emberek nyitottabbá is váltak az évek során, egyre többen adnak ki például szobát a fesztiválozóknak. Az első évben egyetlen helybeli sem vett kedvezményes heti jegyet, most hétszázan múlatják együtt az időt az „idegenekkel”. A helyi egyesületek önkéntes munkája pedig összehozza az embereket – teszi hozzá Brigi.

Míg Nagyharsány az Európa Kiadó, a Quimby és a Kiscsillag típusú ezres „megakoncertek” helyszíne is – no meg számtalan intim színházi eseményé, addig Párkány a családosok számára kiváló hely, ahol szolid a buli, sok a gyerekprogram és gyönyörű borospincék előtt lehet ücsörögni. Kisharsány is a kicsire tör, és az alternatív életformára hangolódókat vonzza. A szintén hányatott sorsú Mediawave katlanos workshopjain évek óta arra orientálják a fiatalokat, hogy kerüljenek kapcsolatba a helyiekkel: ne kívülről nézzék – fotózzák, filmezzék őket – hanem működjenek együtt velük, tárjanak fel minél több helyi történetet, értéket. A záróprezentáción a helybeliek is részt vesznek, és utána – tényleg –közös a buli.

Nagyharsány felett emelkedik a 400 méteres kopár Szársomlyó, amelyet a legenda szerint az ördög szántott fel vasekéjével, majd pórul járva a völgybe gurult. A helyi legenda a fesztivál révén egy jól értékesíthető idegenforgalmi brand lehetőségét is magában hordozza. Mert szervesen kapcsolódik össze a régi az újjal. A helyi a máshonnan jövővel. A művészet a tájjal. A hely szelleme és a szellem helye pajzánul incselkedik és termékenyítgeti egymást, miközben ezrek fogyasztanak (magas)kultúrát, mintha mi sem lenne természetesebb... Az üres hagyományteremtés helyett itt egy helyi identitást erősítő esemény adhat esélyt a helybelieknek.

– S mi lesz hétfőn, a fesztivál után? – kérdezem Imre Józsefné Brigit.

– Kicsivel talán megint előbbre jutunk. De leginkább csend lesz. 360 napig.