Lexikon
Aszútészta
Taposással vagy darálógéppel tésztaszerű péppé feldolgozott aszúszőlő, amelyet az aszúkészítés során mustban vagy borban áztatnak.
Átalag (ántalag)
70 literes tokaji boroshordó.
Átalfa
A hordóajtók rögzítésére használt keresztfa.
Áterjesztés
A bor másodlagos erjesztése.
Átoltás
A korosabb szőlőtőke egyik fajtáról a másikra történő átkeresztezése.
Atrapp
Az eredetiség látszatát keltő utánzat. Pl. kiállításra szánt, vízzel töltött, címkézett borospalack.
Ausbruch
Német kifejezés. Jelentése aszú. Lásd. még aszú.
Autolizátum
Az élesztők önbomlásának terméke.
Autolízís
Az élesztők enzimjeikkel saját testüket bontják le. Nagy szerepe van a pezsgőérlelés során.
Avas bor
Megöregedett, megvénült bor.
Ki-kicsoda
Blum János
1970-es évek elején édesapjával kezdett el borral foglalkozni. Ekkor még egy pincével rendelkeztek a villánykövesdi pincesoron, ahová már az 1980-as évek elején kisebb csoportokat fogadtak. Igaz, ebben az időben még csak fennállókádakhoz támaszkodva,
Bodnár Sándor Dr.
Teljes életre törekedett, amit igazol az, hogy 1972-ben az I. Borvilágversenyen (Budapest) bírálóként tevékenykedett, 1987-ben egyetemi doktori címet szerzett a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen. 1987-ben megszervezője volt a Tokaj Vinum Regum
Bodó Judit
Borász-szőlész előélete nem volt. A borral szinte a véletlen útján került kapcsolatba először Olaszországban. Közel 1 évig Dél-Tirolban próbálta 2 kisebb családi pincészetben ellesni a szőlészet-borászat gyakorlati feladatait. 2000-es évjárattól kezdve
Balaton borrégió»
Badacsonyi borvidék, Balaton-felvidéki borvidék , Balatonboglári borvidék , Balatonfüred – Csopak borvidék, Nagy-Somlói borvidék, Zalai borvidék,
Duna borrégió»
Csongrádi borvidék , Hajós-Bajai borvidék, Kunsági borvidék,
Felső-Magyarország borrégió»
Bükki borvidék, Egri borvidék, Mátrai borvidék,
Felső-Pannon borrégió»
Ászár-Neszmélyi borvidék, Etyek-Budai borvidék , Móri borvidék, Pannonhalmi borvidék, Soproni borvidék,
Pannon borrégió»
Pécsi borvidék , Szekszárdi borvidék, Tolnai borvidék, Villányi borvidék,
Tokaj borrégió»
Tokaji borvidék,










