Olaszliszka

kep-index.60.jpg A települést elsőször 1239-ben Lyska néven IV. Béla egyik említi egyik levelében. A tatárjárást követően olasz (vallon) szőlősgazdákat telepített a környékre. Neve ekkor változott Lizkaulazira azaz Liszkaolaszira. A település ekkor királyi birtok volt, 1243-ban azonban a király a szepesi prépostságnak ajándékozta. 1320-ban Károly Róbert szabad piac tartási jogot adományozott Olaszliszkának. Ebben az évben épült Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt temploma is. A legidősebb része a torony, amely katonai őrtoronyként is szolgált. Az erkély magasságában kandallót alakítottak ki az itt őrt álló a katonáknak, akik kötélhágcsón jutottak fel.

1461-ban Mátyás király városi rangra emelte, évi három szabad vásárt engedve neki. 1530-ban Szapolyai János a város vámmentességét kiterjesztette 12 mérföldre a város körül. 1546-ban a város határában ütköztek meg Serédy Gáspár és Perényi Péter hadai. A Habsburg-párti Schwendli Lázár elfoglalta és a tokaji vár birtokaihoz csatolta. Hamarosan azonban az észak felé előrenyomuló törökök elpusztították és rövid időre teljesen elnéptelenedett. 1567-ben a szepesi prépostság visszakapja mint birtokát. 1601. szeptember 2-án II. Rudolf megerősítette a Mátyástól kapott kiváltságokat és hozzájuk még pallosjogot is adott a városnak, amit később II. Ferdinánd és Rákóczi György is megerősített.

1606. június 23-án a Bocskai féle felkelést lezáró bécsi béke alapján Bocskai István fejedelem uralma alá került a város. A városban a XVIII-XIX. században pestis és kolerajárvány is pusztított. Olaszliszkán 1848. október 4-én átvonult a szabadságharc zempléni önkéntes zászlóalja amelyhez a helyiek közül sokan csatlakoztak. A Tokaj-hegyaljai borvidék egyik jelentős bortermelő területe ma is.

www.olaszliszka.hu



Információk

Régió: Észak-Magyarország

Terület: 39,46 km2

Népesség: 1 802 fő

Népsürűség: 45,67 fő/km2 (2001)

GPS koordináták (DD)

Lat.: 48.2429º

Long.: 21.43346º

Irányítószám: 3933

Körzetszám: (+36) 47

Látnivalók

Római katolikus templom

Református templom

Kossuth-ház

Kőhíd

Programok