Feldebrő

kep-index.33.jpg A falu közelében feltárt temető tanúsága szerint a település már a honfoglalás korában is lakott helynek számított. A település neve belső, magyar névadással keletkezett a "széles, kiterült, lapos fenekű völgy" értelmű debrő főnévből. Ennek előzménye a szláv debra "üreg; vízmosásos mélység" lehetett. Határában ma is megtalálhatók a Debrő-vár romjai.

Feldebrő igazi nevezetessége az Európa-szerte páratlannak mondható altemplom. A templom első írásos említése 1219-ből származik. Bár építésének körülményeiről nincsennek fennmaradt jegyzetek, keletkezését a X-XI. századra teszik. A római katolikus templom alatt található altemplomot eredetileg sírtemplom, kriptának építették. Egyes feltételezések szerint a környéket birtokló Aba nemzetség családi temetkezőhelye lehetett. A hagyomány szerint itt helyezték végső nyugalomra a tragikusan elhunyt Aba Sámuelt királyt is. A XII. század folyamán háromhajós román stílusú templommá alakították át.

www.feldebro.hu



Információk

Régió: Észak-Magyarország

Terület: 26,52 km2

Népesség: 1 155 fő

Népsürűség: 63 fő/km2 (2002)

GPS koordináták (DD)

Lat.: 47.814º

Long.: 20.236º

Irányítószám: 3352

Körzetszám: (+36) 36

Látnivalók

Római katolikus templom

Nepomuki Szent János-szobor

Kálvária és stációk

Plébániaház

Programok