Berger Zsolt
A hagyományos kézműves borkészítésük alapja a hozamkorlátozással termesztett szőlő. A minőség titka számukra a csupán néhány fürtben koncentrálódó napenergiában, ásványianyag tartalomban rejlik, ami tőkénként kevesebb, mint 1 kg gyümölcsöt jelent. A
Birkás Zoltán
1999-től a családi vállalkozást erősíti. Jelenleg szőlészként, borászként tevékenykedik, valamint kereskedelmi és marketing feladatokat is ellát. 2003-tól az Izsáki borverseny és Izsáki borutca szervezője, valamint 2004 óta az Izsáki Borbarátklub rendezvényeinek
Blum János
1970-es évek elején édesapjával kezdett el borral foglalkozni. Ekkor még egy pincével rendelkeztek a villánykövesdi pincesoron, ahová már az 1980-as évek elején kisebb csoportokat fogadtak. Igaz, ebben az időben még csak fennállókádakhoz támaszkodva,
Bock József
A Pécsi Zippernovszki Károly gépipari technikumban tanulta ki a lakatos szakmát. 1992-ig a Villányi Mezőgépnél dolgozott művezető-gyártáselőkészítő munkakörben. 1958-ban édesapja visszavásárolta azt a szőlőterületet, amely már 1850-ben is a család
Bodnár Sándor Dr.
Teljes életre törekedett, amit igazol az, hogy 1972-ben az I. Borvilágversenyen (Budapest) bírálóként tevékenykedett, 1987-ben egyetemi doktori címet szerzett a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen. 1987-ben megszervezője volt a Tokaj Vinum Regum

Programok