Calvados

Érlelt, normandiai almaborból készített hagyományos párlat. Alkoholtartalma 40-42 %. A múlt század elejétől, termelőhelye alapján kezdték ezt az almaborpárlatot Eau de Calvadosnak nevezni. Cefréjének készítéséhez ötvenféle almát használnak fel. Körülbelül 25 kg almából nyerhető egy liter párlat. Az almát préselik, majd az így nyert italt évekig pihentetik. Kétszer párolják, majd legalább másfél évig tölgyfahordóban érlelik. Ekkor kapja meg jellegzetes aromáját. A borpárlatokhoz hasonlóan léteznek hosszabb érlelésű calvadosok is, az ó-párlat negyven éves érlelés után kerül piacra.

Legismertebb márkák: Boulard, Busnel, Marquis de la pomme, Pére Magloire

Ki-kicsoda

Bodnár Sándor Dr.
Bodnár Sándor Dr. Teljes életre törekedett, amit igazol az, hogy 1972-ben az I. Borvilágversenyen (Budapest) bírálóként tevékenykedett, 1987-ben egyetemi doktori címet szerzett a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen. 1987-ben megszervezője volt a Tokaj Vinum Regum
Blum János
Blum János 1970-es évek elején édesapjával kezdett el borral foglalkozni. Ekkor még egy pincével rendelkeztek a villánykövesdi pincesoron, ahová már az 1980-as évek elején kisebb csoportokat fogadtak. Igaz, ebben az időben még csak fennállókádakhoz támaszkodva,