A tokaji aszú különleges minőségű magyar desszertbor. Készítéséhez aszúsodott szőlőszemeket használnak. A botritys cinerea nevű gomba, amely a szőlőszemeket aszúsítja, adja a jellegzetes ízt. Késői szüreten (október-december) szedik, válogatják az aszúsodott szemeket. Csak a rothadt szemek kerülnek be (ellentétben a tokaji szamorodnival, melyben ép, nem nemesrodhadt szemek is vannak). A saját súlya által kicsepegő nedű a tokaji esszencia, igen magas cukorfokkal (a lepalackozott esszenciának legalább 250 g/l cukrot kell tartalmaznia, de nem ritka a 400-500 g/l sem) és cukormentes extrakttal. Az aszúbor készítéséhez mustot, új- vagy esetleg óbort használhatnak, ezekkel áztatják az évben szedett aszúszemeket (melyek összességét aszútésztának hívunk). A hagyomány szerint ahány puttony (kb. 42-46 kiló) aszúszem kerül az újbor egy hordónyi mennyiségéhez (egy „gönci hordó”: 136 liter), annyi puttonyos az aszú, 3-tól 6 puttonyosig. A régi előírás szerint annyi további évig kell hordóban érlelni a bort, ahány puttonyos. Újabban azonban a bortörvény egyszerűen a cukortartalom alapján minősíti az aszúkat. Egy 3 puttonyos aszú legalább 60 g cukrot tartalmaz literenként, innentől rendre +30 g/l a +1 puttonyszám feltüntetésének a feltétele. A 180 g/l, vagy több cukrot tartalmazó aszút aszúesszenciának hívjuk (nem keverendő az esszenciával!). A tokaji aszú azonban – magas cukortartalma ellenére – mégsem csak az édességről szól. Szokás mondani, hogy a cukor ápol és elfed, ez így is van egy-két rosszabb minőségű termék esetén, viszont egy igazán nagyszerű tokaji aszú esetében ez az állítás nem állja meg a helyét. A tokaji aszú igazi nagysága abban áll, hogy magas cukortartalma mellett (ellenére?), hála magas (és jóösszetételű) sav- és extrakttartalmának képes megmutatni a terroir nagyságait és egyediségét, s mindemellett több éves korában is gyümölcsös és friss hatású marad. A tokaji aszú nemesrothadásához nagyon fontos a nedves klíma, melyet a Tisza és a Bodrog folyó biztosít és a reggeli ködös, párás, de napközbeni napos hosszú ősz; a bor éréséhez pedig az egyenletes, állandó hőmérsékletű tokaji pince szürkepenésszel borított fala. Ezek együtt adják utánozhatatlanságát. A felhasználható szőlőfajták a furmint, a hárslevelű, a sárgamuskotály, a kövérszőlő, valamint az oremus (vagy zéta). Készítésének módját szigorúan szabályozzák. Először Szepsy Laczkó Máté készítette kb. 450 évvel ezelőtt.