Nadap

kep-index.179.jpg Régészeti leletek bizonyítéka alapján már az őskor óta lakott terület volt. A település első írásos emléke 1193-ból származik. A török időkben elnéptelenedett, újraépítése a XVIII. században kezdődött meg. Több tulajdonosváltást követően a Ziráky család birtokába került. Ezekben az időkben kezdődött meg a még ma is jellemző szőlőtermesztés. A mezőgazdaság mellett az idegenforgalomból is jelentős bevétele származik a településnek.

A település mellett, egy gránitsziklán található a Országos Szintezési Főalappont a Nadapi Ősjegy, amely Magyarországon a tengerszint feletti magasság meghatározásánál alappontként számít. Az első országos szintezést a bécsi Katonai Földrajzi Intézet végezte 1873-1913 között. Alapszintnek az Adriai-tenger középszintjét választották, amelyet a trieszti Molo Sartorio mércéjén 1875-ben határoztak meg. A Nadap főalappont tengerszint feletti magasságát 173,8385 m-ben állapítottak meg. Ez a pont az ország geológiai szempontból legállandóbb pontja.

Később újra megmérték a középvízszintet, amely 9 cm-el eltért az előzőtől, ezért bevezették a "nadapi alapszintet" (vagyis azt mondták, hogy a magasság nem a tengerhez képest, hanem egy képzeletbeli felülethez képest értendő, amely 173,8385 méterrel van a nadapi jel alatt). Még később az is kiderült, hogy a nadapi szint meghatározására a XIX. század végén végzett katonai szintezés során súlyos hibákat vétettek, de újramérni már nem tudták, mert az első világháború elszakította Magyarországot a tengertől.

Később hét főalappontot létesítettek a további mérések megsegítésére. Ezek közül a mai Magyarország területére csak a nadapi esik, ezért mind az 1921-es, mind pedig az újabb, 1949-ben kezdődött országfelmérésnél ebből kellett kiindulni.

A II. világháború után a nadapi alapszintről áttértünk a kelet-európai alapszintre, az ún. balti (kronstadti) alapszintre, amely 0,6747 m-rel feljebb van, mint a nadapi alapszint (ez egyébként sok gondot okozott a vízügyi létesítmények építésénél). A Nadap főalappont magassága így 173,1638 mBf (a balti alapszinthez viszonyítva). A magasságot egyébként az obeliszk talapzatának üregében lévő gránittáblából kiemelkedő csiszolt felület jelöli.

www.nadap.hu



Információk

Régió: Közép-Dunántúl

Terület: 6,93 km2

Népesség: 457 fő

Népsürűség: 65,95 fő/km2 (2001)

GPS koordináták (DD)

Lat.: 47.25778º

Long.: 18.6186º

Irányítószám: 8097

Körzetszám: (+36) 22

Látnivalók

Millenniumi Park

Vörösmarty Mihály mellszobra

Szintezési ősjegy

Palermói Szent Rozália római katolikus templom

Keresztelőmedence

Programok