Balatonboglár

A település régészeti leletek alapján ősidők óta lakott. Első írásos emléke 1211-ből származik. Mai nevét azonban csak a XX. század elején kapta. Kedvező földrajzi elhelyezkedésének révén mindig is fontos szerepet töltött be. Talán ennek is köszönhető, hogy Balatonboglár volt a Dél-Balaton első vasúti állomása. Az eddig is kedvelt partszakaszt egyre többen látogatták. Népszerűségét tovább erősítette a később megépülő kikötő is. Az idelátogató és helyi fürdőzők, valamint a Balaton érdekeit szolgálva 1904-ben megalakult a Fürdőegylet. A második világháborút követő államosítás visszavetette a várost. 1960-tól azonban újabb fejlődés indult meg, mely a mai napig is töretlen. Megalakult a térség és egyben az ország egyik legfontosabb üzeme a Balatonboglári Borgazdaság Rt.

www.balatonboglar.com



Információk

Régió: Dél-Dunántúl

Terület: 32,04 km2

Népesség: 6 055 fő

Népsürűség: 188,98 fő/km2 (2001)

GPS koordináták (DD)

Lat.: 46.77845º

Long.: 17.65488º

Irányítószám: 8630

Körzetszám: (+36) 85

Látnivalók

Római katolikus templom

Művelődési Ház

Evangélikus templom

„Vörös” Kápolna

„Kék” Kápolna

Gömbkilátó

Pincetárlat

Varga Béla „Nemzeti Sírhelye”

Hajókikötő

Programok