Svéd sommelier lett az új kontinensbajnok

2013-10-24 | Borutazó | Szerző: drkj

Az A.S.I (Association de la Sommellerie Internationale) szervezésében szeptember utolsó hétvégéjén az olasz Sanremo tengerparti üdülőhely kaszinójában került sor a 13. európai szakmai versenyre (Le Concours du Meilleur Sommelier d’Europe), amelyen ezúttal 36 ország képviselője mérethette meg magát.

A francia határhoz közeli elegáns üdülőhely, amelyet a "virágok városának" is neveznek és évente megrendezett táncdalfesztiváljáról is jól ismert, meglehetősen szép időben várta az eseményre érkező versenyzőket és kísérőiket, akik számára a vendéglátók gazdag programot állítottak össze.

Svéd sommelier lett az új kontinensbajnok

"A 13. európai szakmai versenyen ezúttal 36 ország képviselője mérethette meg magát."

Ennek keretében a sommelier bajnokság mellett egy közeli borvidék meglátogatására is lehetőség nyílt, valamint Monte Carlo és Sanremo egy-egy tengerparti szállodájában a környék gasztronómiai csemegéivel és boraival külön is megismerkedhettek.
 



A versenyzőknek az első fordulóban egy lexikális ismereteket mérő tesztfeladatot kellett megoldani, majd borleírásban és italfelismerésben jeleskedni, valamint két vendég részére egy vörösbor asztali felszolgálását elvégezni. Ennek eredményeként az elődöntőbe az alábbi országok egy-egy versenyzője jutott: Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Franciaország, Írország, Luxemburg, Olaszország, Norvégia, Románia, Svédország. A versenyen Magyarországot Varga Norbert (Onyx Étterem) képviselte, aki legjobb tudása szerint állt helyt.

A középdöntőben a részvevőknek már csak gyakorlati tudásról kellett számot adni és annak alapján a Casinó Sanremo döntőnek helyet adó színháztermében - közvetlenül a végső küzdelem előtt - a zsűri azt hirdette ki, hogy a bajnoki címért David Biraud (Franciaország), Julia Scavo (Románia) és Arvid Rosengren (Svédország) küzdhet meg. A teltházas közönség előtt a három sommelier pezsgőfelszolgálásból, ételkreációkhoz édes borok ajánlásából, vörösbor felszolgálásából, itallap hibáinak felismeréséből, borok és párlatok leírásából, és három ikonbor on-line eladási árának megadásából vizsgázott a nemzetközi zsűri előtt.

A végső győzelmet – megérdemelten – a svéd versenyző szerezte meg, francia és a román kollégái előtt. A 28 éves Arvid Rosengren, aki az idén márciusban Tokióban sorra került Sommelier Világbajnokság és a 2010-es Európa Bajnokság elődöntőjének már egyik részvevője volt, a koppenhágai Modern American Steak House étterem alkalmazottja. Személyében harmadszor lett az A.S.I európai győztese egy svéd versenyző. (A legtöbb, összesen 4 elsőséggel Franciaország büszkélkedhet.)

A versenyt követően sor került az A.S.I. Közgyűlésére is, amelyen a Magyar Sommelier Szövetség képviseletében Káli Ildikó elnök vett részt. Az elnökválasztáson ismét a japán Shinya Tasaki kapott bizalmat, így újabb 3 évig töltheti be az 56 tagú nemzetközi szövetség vezető tisztségét.
A Nervia-völgyi Dolceagua kisváros közelében működő Terre Bianche és Altavía borászatoknál a könnyű Rossese (DOC) borok kóstolása nyújtott új és kellemes élményt.

Cimkék: sommelier

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok