A világ összes csapolt söre kapható lesz a kecskeméti fesztiválon

2011-07-27 | delmagyar.hu

Idén augusztus 8. és 14. között rendezik meg a kecskeméti sörfesztivált, mely évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend mind a vendégek, mind a vendéglátósok körében.

Augusztus 8-tól hét napon keresztül 70 fajta csapolt sörrel várja majd a kecskeméti sörfesztivál a vendégeket - tájékoztatta a delmagyar.hu-t Móra Róbert szervező.

A világ összes csapolt söre kapható lesz a kecskeméti fesztiválon

A világ összes csapolt söre kapható lesz a kecskeméti fesztiválon

"Összesen 70 fajta csapolt sör lesz majd kapható 3, 4, illetve 5 deciliteres változatban.."

Az idei évben immár ötödik alkalommal rendezik majd meg a sörfesztivált Kecskeméten, amelynek ezúttal is a főtér ad majd otthont. Az eddigi információk szerint idén 35-40 standon árulják majd a nemes nedűt, de természetesen azok sem száradnak ki, akik a borokat, vagy éppen a pálinkát kedvelik jobban, hiszen egy-egy standon ezek az italok is megtalálhatóak lesznek.
 
Természetesen azonban a főszerep a söröké, és idén azt tervezik, hogy a világ összes jegyzett csapolt sörét megkóstolhatják majd a kecskeméti sörfesztivál vendégei. Összesen 70 fajta csapolt sör lesz majd kapható, 3-, 4- illetve 5 deciliteres változatban. A sör mellé kapható lesz minden szükséges gasztronómiai termék is, így csülök, perec, pogácsa és pecsenye is kapható lesz a különféle standokon. Külön standja lesz a négy nagy magyar forgalmazónak, de például a belga és cseh söröknek is. Zeneileg is igyekeztek a sörfogyasztáshoz hagyományos zenei stílusokból, a rock és a jazz előadóiból válogatni – mondta el a szervező.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok