Hírek

Sorsfordító változások a Borászok Borásza díj életében. Újjáalakult a Vinum Praemium Alapítvány kuratóriuma.
Sorsfordító változások a Borászok Borásza díj életében. Újjáalakult a Vinum Praemium Alapítvány kuratóriuma.
2014-01-21

Megszületett a jelöltlista, amely alapján már megkezdődött a szavazás a frissen bevezetett, tökéletesített mechanizmus szerint.

A Borászok Borászát eddig is az egyik leghitelesebb szakmai díjként tartották számon, azonban 2014-re elérkezett egy olyan pontra, hogy lehetőség nyílt teljesen a borászok kezébe adni a döntés jogát. Egészen egyszerűen az évek adták meg ezt a lehetőséget, hiszen már hét Borászok Borászát választottak meg és ez a létszám már elegendő egy hiteles „testület” felállításához. Mostantól ugyanis, nem a díjat felügyelő Vinum Praemium Alapítvány kuratóriuma állítja össze a jelöltlistát, hanem az elmúlt évek Borászok Borászaiból álló jelölőtestület.

Fenntartható és jövedelemtermelő gazdálkodásban segíti a gazdákat a Contivo™ program
Fenntartható és jövedelemtermelő gazdálkodásban segíti a gazdákat a Contivo™ program
2014-01-21

A magyar gazdálkodóknak az elmúlt években számos problémával kellett szembenézniük, amelyek alapvetően befolyásolták termelésük sikerességét. Ilyen egyebek mellett a szélsőséges időjárás, terményárak ingadozása, növekvő inputanyagárak, szűkülő pénzügyi lehetőségek. A Syngenta kezdeményezésére létrejött Contivo™ program a piacon egyedülálló szakmai összefogással kívánja segíteni a hazai agrárgazdálkodókat.

Egyre komplexebb és rendkívül változékony gazdasági környezetben, szélsőségbe hajló időjárási feltételek mellett kellene úgy gazdálkodni, hogy az hosszútávon is fenntartható jövedelmezőséget eredményezzen. Ez hatalmas kihívást jelent a gazdálkodók számára nemcsak hazánkban, hanem a hasonló feltételrendszerrel bíró más országokban is, hangsúlyozta Czigány Tibor ügyvezető igazgató a programot bemutató budapesti konferencián.

Minőségi szolgáltatások a borászoknak és professzionális technológia a borhamisítások kiszűrése érdekében
Minőségi szolgáltatások a borászoknak és professzionális technológia a borhamisítások kiszűrése érdekében
2014-01-15

Fazekas Sándor miniszter és Kiss Eliza borágazat fejlesztéséért felelős miniszteri biztos a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságán (NÉBIH BAII) tett látogatásuk során tájékozódtak az intézmény bortermelők munkáját elősegítő tevékenységéről valamint a Vörös- és Rozé Borok Országkóstolójának jelenleg is zajló munkafázisáról.

Az intézmény kiemelkedő szerepet tölt be a borágazat szempontjából, hiszen a bortermelők részére minőségi szolgáltatásokat nyújt és professzionálisan felszerelt laborjával és szakembereivel egyedülálló módon tudja biztosítani a forgalomba hozott borok minőségét és megbízhatóságát.

Bor helyett étolaj Bokroson?
Bor helyett étolaj Bokroson?
2014-01-06

Elkelt a bokrosi pince, de új tulajdonosáról a borvidéknek és a helyi önkormányzatnak sincs információja. A szomszéd úgy tudja, ott már nem bort, hanem étolajat fognak palackozni.

A Csongrádi borvidék egyik legnagyobb szőlőfelvásárlóját, a Bokrosi Borászati Kft.-t 2012 márciusában kezdték fölszámolni, vagyonát meghirdették a Cégközlönyben, de sokáig nem talált vevőre. Szó volt szántóföldről, Ford Transitról, IFA-ról, 2640 palacknyi, és 31 ezer 628 liternyi „lédig" borról, tartályokról és pincéről, utóbbiért 32 millió 300 ezer forintot várt a fölszámoló.

Losonci Bálint a Twitteren készít bort
Losonci Bálint a Twitteren készít bort
2014-01-04

A nagyollózástól, vagyis a metszéstől a palackozásig nyomon lehet követni Losonci Bálint 2014-es rajnai rizlingjét a Twitteren. A mátrai borász körülbelül két éven keresztül aktívan végigközvetíti a szőlő sorsát.

 

Újratervezték a Gál Tibor Emlékdíjat
Újratervezték a Gál Tibor Emlékdíjat
2014-01-15

Már az indulása utáni néhány nap alatt több mint ezren adták le szavazataikat a Gál Tibor Emlékdíj jelöltjeire. Az ikonikus egri borászról elnevezett megmérettetés lényege, hogy az Év Bortermelői ajánlanak a borszerető nagyközönség figyelmébe általuk tehetségesnek tartott borászokat. Voksolni február 15-ig egy facebook-alkalmazáson keresztül lehet, a hivatalos eredményhirdetésre pedig a Magyar Borok Bálján kerül sor.

Nemzeti Borválogatott
Nemzeti Borválogatott
2013-11-12

Exkluzív kiadvánnyal startolt a Vidékfejlesztési Minisztérium, amelyben bemutatja, hogy 2013 év végén, hogy állunk országosan fehér borok tekintetében. Az állami portfolió a termelők piacra jutását segíti, a decemberben megjelenő angol nyelvű változatával a külpiacokat is megcélozza. A kiadvány 15.000 példányban, angol és magyar nyelven az érdeklődők számára ingyenesen elérhető.

Fazekas Sándor miniszter bemutatta az Országkóstoló sorozat (FEHÉR) zárásaként és összegzéseként megjelent Borkiválóságok Könyvét (Fehérborok, 2013.), mely exkluzív könyvben a szaktárca arra tett kísérletet, hogy a magyar borvidékek Fehér borkiválóságait felkutassa, értékelje és közkincsé tegye mindenki számára.
 

Év Bortermelője Magyarországon 2013 – Az idei jelöltek
Év Bortermelője Magyarországon 2013 – Az idei jelöltek
2013-11-12

Ahogy már 23 évvel ezelőtt, idén is nagy várakozással telt november első hete a Magyar Bor Akadémián. Ekkor derül ki ugyanis, hogy ki lesz az az öt borász, akik közül decemberben valaki elnyeri a borászok idei Kossuth-díját, az „Év Bortermelője Magyarországon” díjat.

A Magyar Bor Akadémia idén 23. alkalommal adja át hazánk legrégebbi és legrangosabb borszakmai elismerését. A tavalyi évhez hasonlóan számtalan borász, szakmabeli, étteremvezető, sommelier, chef küldte el javaslatát, valamint a borfogyasztók, borkedvelők egy jelentős része is jelölhetett.

Sör tengervízzel
Sör tengervízzel
2013-11-12

Újfajta italt jegyez egy spanyol sörüzem: a világon elsőként tengervíz hozzáadásával készítenek duplán fermentált sört.

Az új sör valójában két cég közös műve, "szülei" : a minőségi kézműves söröket főző játivai (Valencia autonóm közösség)  La Socarrada és a Mediterránea Agua de Mar nevű vállalkozás.   

 

Magyar borokat népszerűsít a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) Hongkongban.
Magyar borokat népszerűsít a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) Hongkongban.
2013-11-12

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) - folytatva a korábbi évek külpiaci, magyar borokat népszerűsítő megjelenéseit - közösségi standdal képviseli Magyarországot a november 7 és 9 között zajló,  Hong Kong-i International Wine & Spirits Fair szakkiállításon.

A HITA csaknem egy tucat borászat, és azok legjobb, illetve legújabb borait mutatja be a standon, ahova egy szakértői zsűri döntése alapján kerülhettek be a kiállító pincészetek.

Programok