Minőségi szolgáltatások a borászoknak és professzionális technológia a borhamisítások kiszűrése érdekében

Fazekas Sándor miniszter és Kiss Eliza borágazat fejlesztéséért felelős miniszteri biztos a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságán (NÉBIH BAII) tett látogatásuk során tájékozódtak az intézmény bortermelők munkáját elősegítő tevékenységéről valamint a Vörös- és Rozé Borok Országkóstolójának jelenleg is zajló munkafázisáról.

Az intézmény kiemelkedő szerepet tölt be a borágazat szempontjából, hiszen a bortermelők részére minőségi szolgáltatásokat nyújt és professzionálisan felszerelt laborjával és szakembereivel egyedülálló módon tudja biztosítani a forgalomba hozott borok minőségét és megbízhatóságát.

Minőségi szolgáltatások a borászoknak és professzionális technológia a borhamisítások kiszűrése érdekében

"Az elmúlt időszakban az intézménnyel közösen több, borágazatot érintő intézkedést hajtottak végre, amely kedvező helyzetet teremtett a bortermelők számára."

Fazekas Sándor elmondta, hogy az elmúlt időszakban az intézménnyel közösen több, borágazatot érintő intézkedést hajtottak végre, amely kedvező helyzetet teremtett a bortermelők számára. Jelentősen csökkent a bortermelők kiadása, a borászati üzem engedélyezési díjmentessé tételével, amely könnyítés az illegális borelőállítás mértékét is csökkentette.



A borászok kérésére a forgalomba hozatali eljárásban engedélyezendő tétel mennyiségével arányos vizsgálati díj került bevezetésre, amely lényeges kiadáscsökkentést jelent a „kis” borászatoknak. Az intézkedés jelentősen növelte a legálisan forgalomba kerülő bortételek számát és csökkent ezáltal a kereskedelmi forgalomba kerülő borok élelmiszerbiztonsági kockázata.
 



Mészáros Kálmán, az intézmény igazgatója tájékoztatta a minisztert, hogy a külföldről érkező borimport fokozott ellenőrzése révén csökkent a hazánkban forgalomba kerülő külföldi borok élelmiszerbiztonsági kockázata. Ebben a témakörben 2013. évben 1052 ellenőrzés történt. Elmondta, hogy az ellenőrzések során a felügyelők 2675 db hivatalos mintát vettek. A laboratórium vizsgálati eredménye alapján az ellenőrzési minták közül 438 bortételnél állapítottak meg kifogást, melyek jobbára kisebb jelölési és minőségi hibákból adódtak. Ez az előző évhez képest 2% csökkenést mutat. A hamisított termékek száma viszont drasztikusan csökkenést mutat.
 



Dr. Kiss Eliza, a borágazat fejlesztéséért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy az Országos Borszakértő Bizottság a Vörös- és Rozéborok Országkóstolójának helyszínéül a NÉBIH BAII-t választotta, hiszen a minőség egyik alapvető garanciája az a professzionális analitikai labor, amely a forgalomba-hozatal és ezzel együtt a minőség tanúsításának is egyik fontos eleme. A jelenleg is zajló Országkóstoló lesz az alapja a nagy sikerű Fehér Borkiválóságok Könyvének folytatásaként a Vörös- és Rozé Borválogatott összeállításának. Ezáltal teljes lesz a Nemzeti Borválogatott, amely mind itthon mind pedig külföldön alapja lesz a következő időszak összefogott piaci megjelenésének.

Cimkék: Nemzeti Borkiválóság Program, Nébih
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Nemzeti Borválogatott

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok