Hírek

Balaton Open – nyílt, nemzetközi párlatverseny
Balaton Open – nyílt, nemzetközi párlatverseny
2018-04-10

Izgalmas, újszerű, formabontó párlatversenyt szervez egy maroknyi csapat. A Balaton Open elnevezésű megmérettetés ötlete két a pálinkák világában jól ismert szakember, Pach Gábor és Aradi Péter fejéből pattant ki. Az elképzeléseket csiszolták, finomították, és megszületett a konkrét terv, amelyről március 8-án – nem véletlenül a nőnapon – számoltak be a sajtó munkatársainak. 

Megvan az
Megvan az "MTA bora 2018” cím birtokosa
2018-04-09

A Magyar Tudományos Akadémia Koch Csaba villányi prémium Cabernet Sauvignonját választotta az MTA borának.

 

Magyar, horvát és német bajnokok  a portugieser világbajnokságon
Magyar, horvát és német bajnokok a portugieser világbajnokságon
2018-04-09

Hét országból kilencvenegy bor került a tíz országból érkező nemzetközi szakértői zsűri elé a hatodik Portugieser du Monde borversenyen. A portugieser, azaz hagyományos nevén kékoportó fajta egyetlen nemzetközi versenyén idén 4 champion-díjat és 28 aranyérmet osztottak ki, a zsűri külön kiemelte, hogy a 2017-es évárat nagyon jó portugieser borokat eredményezett egész Kelet-Közép Európában. A legjobbaknak járó elismerések a horvát Plesivica (ide kettő is), a német Rheinhessen és a magyar Villány borvidékekre kerültek.

Megérkezett REDy, Villány legújabb márkája
Megérkezett REDy, Villány legújabb márkája
2018-04-04

Egyedülálló együttműködés vette kezdetét Villányban. A közösségi összefogás jegyében a piaci trendekhez igazodva a termelők elhatározták, hogy egy olyan bort kívánnak megalkotni, amely a borvidék könnyed, mosolygós arcát mutatja meg a borkedvelő közönségnek.

Dolce vita életérzés a villányi dombok között
Dolce vita életérzés a villányi dombok között
2018-04-03

A villányi Gere Attila Pincészetnél, a Gere Birtokon 2018. június 8-9. között ismét megrendezik – ezúttal már hetedik alkalommal – a Gere Jazz Fesztivált. Az évente megújuló tematikának köszönhetően idén a villányi szőlők között igazi olasz hangulatban és dolce vita életérzésben lehet része azoknak, akik ellátogatnak a rendezvényre. A hazai jazz kiválóságok mellett idén fellép Nicola Conte, a legtáncosabb jazz képviselője, aki hazánkban elsőként a fesztiválon játszik új lemezéről.

7. Paloznaki Jazzpiknik
7. Paloznaki Jazzpiknik
2018-03-29

3 nap, 20+ zenei produkció, jazz, bor, buli, Balaton. 2018-ban is irány Paloznak!

A Kőröstej nyerte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs díját
A Kőröstej nyerte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs díját
2018-03-29

Újabb elismerésben részesült a Kőröstej sikeresen bevezetett újításának köszönhetően. A vállalat egyedinek számító, különleges csomagolású, új típusú sajtkészítményével, a Hajdú üveges krémsajttal a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának Innovációs Díját nyerte el a 2017. évi Magyar Innovációs Díj pályázatán. A díjat Dr. Riad Naboulsi, a Kőröstej csoport tulajdonosa vette át az Országház Felsőházi termében 2018. március 28-án.

A Halott Pénz tagjai meghódították az Unicum Szilva limitált kiadását
A Halott Pénz tagjai meghódították az Unicum Szilva limitált kiadását
2018-03-27

Benned minden +van” – Magyar márkák különleges összefogása az idei kampány középpontjában

Hatodszor rendezik meg Pécsett  a portugieser fajta világversenyét
Hatodszor rendezik meg Pécsett a portugieser fajta világversenyét
2018-03-23

Miért érkezik Pécsre évről–évre tucatnyi rangos nemzetközi borbíró? Miért neveznek egy pécsi borversenyre minden évben mintegy 100 bort szinte minden közép-európai bortermelő országból? Mert a Portugieser du Monde a portugieser, azaz kékoportó fajta egyetlen nemzetközi versenye, szakmai találkozója és tematikus kóstolófesztiválja. Aki ezzel a fajtával szeretne megismerkedni, az minden évben, pontosan húsvét után egy héttel (azaz idén április hatodikán és hetedikén) Pécsre figyel.

Virtuális kóstoló a Vylyannál!
Virtuális kóstoló a Vylyannál!
2018-03-22

Belekóstolhatunk az elmúlt évek legszebb és eddig féltve őrzött boraiba

A Vylyan Pincészetborairól a borkedvelőknek egyértelműen az elegancia minőség, a hagyomány és a kifinomultság jut eszükbe. A pincészet hitvallása a kezdetek óta az, hogy mindaz a törődés, szeretet és gondoskodás, amit beletesznek boraikba, az a bor elfogyasztásakor is megjelenik, érződik. Ezek a borok a Dobogó dűlő szívében, a kisharsányi Fekete-hegyen születnek, gondos kezek palackozzák, törődés és figyelem övezi őket. Szép bort csak kiváló szőlőből lehet készíteni – vallja a birtok igazgatója. Ettől válik megismételhetetlen élménnyé minden egyes palack felnyitása és megkóstolása.

Programok