Sorra lehet Koch Csaba hazai és nemzetközi sikereiről hallani: 2012-es villányi Cabernet Sauvignonja a világ egyik legnagyobb borversenyén, a Mundus Vinin kapott aranyat, 2015 merlot-ja pedig a németországi PAR versenyen lett 95 ponttal aranyérmes. Miután megkapta a Magyar Borszakírók Körének nagydíját, a minap a SOTE bora is az ő 2013-as cabernet-je lett, és most jött a hír: az „MTA bora 2018” címet nyerte a csúcsvörösek közül 2012-es villányi prémium cabernet-je. A siker titkáról kérdeztük a borászt.

– Az elmúlt hetekben az ön nemzetközi és hazai sikereivel volt teli a borsajtó, most pedig az „MTA bora 2018” elismerést is megszerezte: nagy aranyéremre méltatták 2012-es villányi prémium Cabernet Sauvignonját. Mi a titka?

– A siker több dolog együttállásán múlik. Szerencsés vagyok, mert a szőlőim mind Villányban, mind pedig Hajós-Baján kiváló dűlőkben, tápanyagdús talajban vannak. Ehhez jön még az egyedi termesztéstechnológiám, aminek a lényege, hogy nem csonkázom agyon a szőlőt, hagyom, hogy nagy lombozata legyen, ezáltal több napfényt tud magába szívni a növény, vagyis több ízanyag kerül a bogyókba is.

– Nagyjából erre hivatkozik ma minden borász, mégsem kap mindenki nagyaranyakat.

– Jó, hogy mondja, szeretném is kihangsúlyozni, hogy óriási fejlődésen ment át a teljes bor-szőlő ágazat: még akár egy évtizeddel ezelőtt is gyakran változó minőségű borok kerültek a palackba. Ez azt jelenti, hogy a 2000-es években még viszonylag könnyű volt kitűnni stabil, jó minőségű borokkal. Ma már egyre nehezebb nagydíjakat elnyerni, mert minden kategóriában, a könnyű, illatos borok, a rozék és a testes, komoly vörösborok terén is magasan van a léc. Ha most eltekintünk a kötelező szerénységtől, ezért is vagyok büszke arra, hogy az elmúlt időben ennyi díjat kaptak a boraim. Rengeteget tanultam az idősebb, kiváló hazai borászoktól, sokat utaztam, szakmai kapcsolatokat építettem, tanultam, hogy egyre jobb borokat készíthessek. Úgy hiszem, az elmúlt két évtized tudatos építkezésének az eredménye az, hogy a 2010-es évek elején készített boraim ilyen jól szerepelnek. Nincs királyi út: a borászkodás hosszú távú munka, emberöltőbe telik kitanulni a szőlő, a pince, a hordó és persze az egyes fajták csínját-bínját.

– Melyik díjára a legbüszkébb?

– Mindegyikre! Méltó elismerés megnyerni a Magyar Tudományos Akadémia felsőkategóriás vörösbordíját, mert ott Magyarország legjobb borai versengenek. Januárban kaptam meg a Magyar Borszakírók Körének nagydíját, ami meg azért fontos, mert az ország legkiválóbb szakemberei nemcsak azokat a borokat ismerik, amiket a versenyeken elindítanak, hanem a kis pincéknek a szélesebb közönség számára talán ismeretlen tételeit is. A német PAR versenyen a 2015-ös merlot-mra kapott 95 pont pedig azért nagy dolog, mert Magyarország borai csak akkor lesznek nemzetközileg sikeresek, ha a nemzetközi mezőnyben is bizonyítanak. Persze, minden verseny másért fontos. A minap kapott Champion-díj a nemzetközi kadarkaversenyen nekem azért jelentős, mert a kadarka az egyik legnehezebb műfaj, itt sokkal többet nyom a latban a borász szaktudása, mint a terroir. Kiváló minőségű szőlőt kell szüretelni, és nagyon kell ügyelni a jól beállított terméskorlátozásra – a siker a borász jó egyensúlyérzékén, már-már művészetén múlik. Most már kicsit nyomaszt is az elvárás: eddig minden kadarkaévjáratom Champion-díjat kapott, kellemetlen lenne egyszer középszerű kadarkával kijönni.

– Néhány napja jött a hír, hogy 2013-as villányi Cabernet Sauvignon Classicusa a Semmelweis Orvostudományi Egyetem bora lett. Ez azt jelenti, hogy a Koch-borok már gyógyítanak is?!

– Nagyon remélem! Amikor elkezdtem borászkodni, az első reklámszövegem így szólt: „Koch bor – jó egészség!”. A tréfát félretéve, rengeteg egészségjavító és -megőrző anyag van a minőségi borokban, s ha mértékkel fogyasztjuk, nemcsak az életminőséget, de az egészséget is javítják, karbantartják.

– Most nehogy azt mondja, hogy az MTA bora pedig megokosít!

– Jó tipp, köszönöm! Azért az nem lehet véletlen, hogy a nagy tudósok is szívesen fogyasztanak egy-két pohár jó bort. Ezen a területen, szerintem, a legfontosabb a jó ízlés. A borásznak jó érzékkel kell szüreti időpontot választania, majd jó ízléssel elkészíteni a bort. A végeredmény lehet szenzációs, de azt meg kell tanulni értékelni is: két ember változóugyanazt az ízt érzékelve más és más következtetésre juthat. Ha tehát jó a borász és a fogyasztó ízlése, nem marad el a siker. A mély, komoly kutatómunkát végző emberek általában alaposak, és igen jó ízléssel választanak bort.

– Min dolgozik most? Mivel fog legközelebb bekerülni a hírekbe?

– Folyamatosan dolgozom, egy új fehérbort szeretnék készíteni, méghozzá egy rizlingalapú házasítást. A mai ízlésre hangolt friss, gyümölcsös, de mégis tartalmas borban gondolkodom, ami a villányi középkategóriás vörösborom, a „Francia módi” párja lehetne. Erre van is esély, mert bár a március eleji mínusz 22 fok nem tett jót a szőlőnek, ha nem lesz több fagy, akkor ez a természetes „terméskorlátozás” nem zárja ki, hogy nagy minőségű borok szülessenek ebből az évjáratból is.