Zsirai Kata nyerte el 2018-ban a Gál Tibor Emlékdíjat
A Magyar Borok Bálján 2006 óta tartó hagyomány az előző évben balesetben elhunyt, legendás egri borász emlékére alapított elismerés átadása.
Gál Tibor személye azért szolgálhat inspirációként valamennyi ma dolgozó borász számára, mert azon túl, hogy a modern kori magyar bortörténetben kulcsszerepet töltött be, nemzetközi szinten is sikeresnek számít, nevét a mai napig jegyzi a külföldi szakirodalom – közölték az MTI-vel szombaton a szervezők.
Mint felidézték, a Gál Tibor Emlékdíjat négy évvel ezelőtt újították meg: 2014-től az Év Bortermelői és a Borászok Borászai által javasolt, a nagyközönség által megválasztott tehetséges, feltörekvő borász kapja meg az elismerést.
A több mint 8000 összegyűlt szavazat alapján az első három helyezett – Dúzsi Tamás Dávid, ifj. Heimann Zoltán és Zsirai Kata – kapott meghívást a Magyar Borok Báljára, ahol a nyertes átvehette a Gál Tibor Emlékdíjat.
Jelölője, Árvay János, a 2003-as Év Bortermelője méltatása szerint „Kata testvérével, Petrával, valamint édesanyjukkal közösen munkálkodik három borvidéken, mivel Tokajban, Villányban és a Nagy-Somlón is művel szőlőt, illetve készít bort. Tragikus hirtelenséggel elhunyt édesapjuk gondolatai alapján dolgozik, tisztességgel és becsülettel”.
Zsirai Kata tagja a tokaj-hegyaljai Y generációnak és néhány hónapja az ország vezető fiatal borászait tömörítő Junibornak is.
További Hírek
2020-02-20
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20
Bizarr vészhelyzet alakult ki Lustenau városában.
2020-02-19
Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.
2020-02-18
Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.
2020-02-17
Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.
2020-02-12
Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.
2020-01-30
A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.
2020-01-30
A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.
2020-01-29
Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.
2020-01-25
3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.