VILLÁNYI PÁLINKÁVAL A MUNKANÉLKÜLISÉG ELLEN

Leader-program keretében épült Magyarbólyon pálinkafőzde, szőlőmagolaj-sajtoló üzem és komposzttelep. A villányi bortermelés melléktermékeinek feldolgozását végző üzem nem csak a helyi kkv-knak biztosít állandó bevételi forrást, közvetve több mint félszáz környékbeli embernek ad munkát.
Régi álom vált valóra, amikor a 2006-os Leader-program keretében a dél-baranyai Magyarbólyban megépülhetett a pálinkafőzde, szőlőmagolaj-sajtoló üzem és komposzttelep.
VILLÁNYI PÁLINKÁVAL A MUNKANÉLKÜLISÉG ELLEN

A dolog előzménye Blázsovics Attila polgármester régi vágya volt, aki szerette volna települését a Villány-Siklósi Borút Egyesületben látni. Mivel azonban Magyarbóly a hegyvidék perifériáján helyezkedik el, kénytelenek voltak más megoldást választani a helyi gazdaság fellendítésére.

"Orvos barátommal együtt régóta foglalkoztatott a szőlőmagolaj emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatása. Több villányi borászt is felkerestünk, mert szerettünk volna utána járni, hogyan állíthatnánk elő szőlőmagolajat, a borkészítés melléktermékeiből. Egy borásznak azonban nincsen ideje például a borseprő és szőlőmag szétválogatására, ezért kizárólag úgy adták az alapanyagot, ha mindent elviszünk. Elhatároztuk, hogy részletesen kidolgozunk egy minden mellékterméket felhasználó, vidékfejlesztési struktúrát" - meséli a magyarbólyi polgármester.

Tervük sikerült, a Leader-programmal érkező francia egyetemi kutatócsoport szerint a magyarbólyi eset iskolapélda a különböző ágazatok kistérségi együttműködésére. A pincészetektől megveszik a borkészítés melléktermékeit, a pálinkafőzőben felhasználják a törkölyt, a szőlőmagot pedig a sajtoló üzemnek adják tovább. A sajtolás során keletkező préselményt fűtésre használják. A pálinkakészítés után megmaradt szőlőhéj feldolgozására komposzttelepet hoztak létre, ahol talajjavító anyag készül.

Bár az összes beruházás magánkézben van, a magyarbólyi önkormányzat nem csak ötletekkel segítette a program sikerét. A Leader-program révén pályázati céljuk megvalósítására nyolcvanöt millió forintot nyertek, amit főként képzésekre és marketingre használtak fel. A pálinkafőző üzem területét a beruházó ingyen kapta meg. A sajtolóüzemet tizenötmillió forintos pályázati forrás igénybevételével egy évtizedek óta növényi olajak sajtolásával foglalkozó helyi vállalkozó építette fel.

A pályázati összeg révén tanulmány készülhetett a törkölypálinka forgalmazásáról, a szőlőmagolajról és a komposztálásról. Megrendelték a termékek népszerűsítését szolgáló reklámanyagokat is. Munkahelyteremtésre harmincmillió jutott, a dolgozók utaztatásának megoldására két cég kapott kilencmilliós támogatást. Az összegből három darab, tizenkilenc személyes autóbuszt szereztek be. Jövedéki ügyintéző képzésre négy főt iskoláztak be, vállalkozói tanfolyamra pedig olyan helyieket küldtek el, akik később új cégek beindítását segíthetik a kistérségben. A most végződő, gyümölcspálinka-gyártó szakmunkás képzést tíz fő kezdhette el. A komposztáláshoz licencet vásároltak, támogatták a pálinkafőző üzem felépítését is. Időközben egy másik pályázaton százharminchatmillió forintot nyertek, foglalkoztatás ösztönzésre. Mindehhez mintegy négyszázmillió forint magántőke társult, amiből a termelő üzemek ténylegesen megépülhettek.

Az üzem beindításával a helyi munkanélküliség gyakorlatilag megszűnt. Jelenleg huszonnyolc személyt foglalkoztatnak, korábban közel ennyi volt a Magyarbólyban regisztrált munkanélküliek száma. Most hat főt tartanak nyilván regisztrált álláskeresőként. A sajtoló és a komposztáló üzem három-három főt foglalkoztat, a többiek a pálinkafőzőben kaptak munkát. További tíz-tizenkét fő foglalkoztatását tervezik az értékesítés terén is, májustól tehát már közel negyven fő jut folyamatosan munkához.

A magyarbólyi fejlesztési terv közel sem itt végződik. A helyi üzemek a közeljövőben saját maguk gondoskodnának energiaellátásukról. A megoldás pofonegyszerű: energiaszükségletük felét biogáz-üzemmel fedeznék. A pálinkafőzés során keletkező, közel nyolcvanfokos előpárlat ugyanis kiválóan ég. Ezt használnák az áramfejlesztőket meghajtó dízelmotorok, az üzem működéséhez szükséges energia ötven százalékát biztosítva. Az előkészületeken bőven túl vannak, már az engedélyek beszerzése folyik. A középtávú fejlesztési tervek között gyümölcsültetvények telepítése is szerepel, hiszen a pálinkafőző folyamatos működtetéséhez jó minőségű nyersanyag kell, nem beszélve arról, hogy a terület megművelése újabb munkalehetőséget jelent a környékbelieknek.

Bár csak néhány napja kaptak forgalmazási engedélyt a gyümölcspálinkákra, az egyik legrangosabb hazai megmérettetésen máris bemutatkoztak a magyarbólyi papramorgók. Az eredmény: a 2008-as HunDeszt Pálinkaversenyen a benevezett tizenegy magyarbólyi nedűből tíz érmes lett. A törköly-készítők egészen pontosan három arany-, hat ezüst- és egy bronzéremmel tértek haza.

A beruházások kivitelezésében helyi kis- és középvállalkozások is részt vettek. A helyi komposzttelepet a szomszédos Lippón biogazdálkodást folytató Agro-Lipo Kft. működteti. A szőlőmagolaj-sajtolót szintén helyi vállalkozó üzemelteti. A munkások és a felnőttképzésben résztvevők fuvarozásáról szintén helyi cég, a Suszter Kft. gondoskodik. A szükséges alapanyagok szállítását a magyarbólyi tüzép biztosítja.

A beruházások a helyi kis- és középvállalkozásokon keresztül így további harmincöt embernek biztosítanak megélhetést. A fejlesztések két páratlan előnyt is hoztak a magyarbólyi önkormányzatnak. A beruházások megvalósulásával a régióban körülbelül egymilliárd forint jövedéki adó keletkezik, emellett a település körülbelül húszmillió forint iparűzési adóval is számolhat, ami kétszáznegyvenmilliós, éves költségvetésükhöz képest jelentős összeg.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok