VILÁGVERSENY ARANYÉRMESE

2010-04-30 | knw - lá
Kovács Nimród Winery – Egri Chardonnay Battonage 2007

Mindenki tudja, mégis kevesen gondolják komolyan, hogy a sikerhez nem elég a szerencse. Tehetség, tudás, kemény munka, kitartás, tájékozottság, ráfordítás, hit és elkötelezettség kell a kitűzött cél megvalósításáért ahhoz, hogy az élet bármely területén – így a borok világában is - sikereket lehessen elérni.


VILÁGVERSENY ARANYÉRMESE

Az egri Kovács Nimród Winery esetében, a tulajdonos Kovács Nimród személyében mindez adva volt. Évek óta tántoríthatatlanul hitt abban, hogy a borászatnál, amely 2009. januárjától viseli a nevét, idővel olyan borok születhetnek, amelyekre nem csupán itthon, de nagyvilágban is felfigyelnek.

Az útkeresés alatt, több alkalommal komoly szervezeti, technológiai, személyi, szemléleti és profilváltást hajtott végre a borászatnál. Magyar és amerikai munkatársaival egyetértésben a korábbi termékskálát tíz alá csökkentették és csak azokra a borokra koncentrálnak, amelyek az egri terroir értékeit jelenítik meg és minőségben, ár- érték arányban nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Eger adottságai a világ nagy borvidékei közül leginkább Burgundiához hasonlítható, így a mindkét borvidéken termesztett Chardonnay és Pinot noir fajtákból készülő, kiváló minőségű borok készítését tartják a legfontosabbnak.

A 30 hektárnyi szőlőültetvényüket az Eger pataktól keletre, a város és Noszvaj legjobb dűlőiben telepítették el. Büszkeségük a város „szent hegyén”, a Nagy Egeden létesített, mintegy tízhektárnyi, ideális adottságú szőlő. További husz- hektár a közeljövőben fordul termőre Noszvaj határában, a Nagyfa és a Nyilasmár dűlőkben és reményeik szerint az idén már kizárólag saját szőlőt dolgoznak fel.
A céltudatos építkezés már eddig is hozott szép eredményeket, hiszen az elmúlt évben a Chardonnay Battonage 2007, amely a Pannon Bormustra csúcsbora is lett és a pincészet zászlósbora, az NJK 2006 Prestige Reserve díjat nyert. A Chardonnay Battonage 2007 folytatta sikersorozatát a Chardonnay du Monde nemzetközi borversenyen, amely a világ legnagyobb chardonnay fajtaversenye, ahol a benevezett magyar borok közül egyedül arany érmet nyert.

Idén tizenhetedik alkalommal megrendezett versenyen a 300 tagú nemzetközi zsűri a négy nap alatt 887 bort kóstolt meg a Burgundiában található Château des Ravatys falai között. A mezőnyt a tavalyi évhez hasonlóan most is 37 nevező ország alkotta. A legtöbb bor Franciaországból érkezett, de sok bor jött Kanadából, Olaszországból, Spanyolországból, Közép-Európából, Svájcból, Chiléből és Argentínából és első alkalommal Kínából.

A beküldött bormintákból 296 kapott érmet, 65 bor arany-, 174 ezüst- és 57 bronzminősítéssel gazdagodott. A közel 900 mintás mezőnyben arany érmet nyerni, komoly teljesítmény és visszaigazolása annak, amire a borászat jövőjét alapozza Kovács Nimród. A siker, sikert generál és a Chardonnay Battonage 2007, amely klasszikus burgundi technológiájával készült egy kimagaslóan jó évjárat terméséből, az aranyérem elnyerése után pár nappal, az egyik sztárbora lett a Corinthia Grand Hotelben szervezett VinCe 2010 boreseménynek. A bor sajátos ásványosságát válogatott dűlők vulkáni talaja, friss eleganciáját, élénk savait a hűvösebb mikroklíma alakította. Érett körte és alma illata, csöppnyi vajassága, háttérben bujkáló enyhe füstössége és hosszú lecsengése ragyogóan tükrözi az Egri Borvidék adottságait és a fajta világszerte ismert arculatát. Kiváló társ szárnyas- és könnyű sertés ételekhez, valamint tenger gyümölcseihez és tésztafélékhez.

A kétnapos rendezvényen, ahol a magyar borászok legjava személyesen kóstoltatta a borait a közönségnek, a világ legelismertebb – Master of Wine - borszakértői tartottak előadásokat, konzultációkat. Többek között Jancis Robinson Európa legbefolyásosabb borértője, akinek rovata van a Financial Times-ban és akit a legjobb boros újságírónak választottak meg a Wine Business International magazin szavazásán.

A „bor Madonnájának” nevezett szakember egy külön program keretében személyesen találkozott Kovács Nimróddal, ahol a világverseny aranyérmes borán kívül megkóstolta a pincészet zászlósborát, az NJK 2006-ot is, amely Cabernet franc, Merlot és Kékfrankos házasítása, és új francia, valamint magyar barik hordókban érlelnek, több mint két és fél évig. Jancis Robinson részletes elemzésére még várni kell, de az első benyomásai nagyon elismerőek voltak.

Kovács Nimród meggyőződése, hogy Egernek, amely a magyar Burgundia, olyan természeti értékei vannak a borkészítéshez, amelyeket a világnak is meg kell ismernie. A saját borai közül ezek közé sorolja még a Pinot Noir 2007-t, a Syrah 2007-t, a Rhapsody 2006 –t, amelyek mind a szakma, mind a hazai fogyasztók érdeklősét már felkeltették. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a küzdőtéren egyre több a játékos, és csak az fog talpon maradni, aki hosszútávra képes tervezni és boraival sohasem okoz csalódást a fogyasztónak.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok