Az eseményt Árvay Angelika a Junibor egyesület elnök-asszonya nyitotta meg, köszöntve a szépszámú fiatal érdeklődőt. Borbás Mária ezt követően bemutatta a kerekasztal beszélgetés szereplőit és el is indította a fórumot a magyar bor jelenének helyzeti elemzésére kérve a képviselőket. Gere Attilától meg tudhattuk, hogy a hazai éves termelés 3,5-4 millió hektoliter körül van, mellyet jórészt a belföldi piacon értékesítenek a borászok, illetve a megmaradó 6-700 ezer hektoliter éppen fedezi az export keresletet, így felesleg szinte nem képződik a borászoknál. Annak tekintetében viszont megoszlottak a vélemények, hogy mennyi a külföldi borimpot. A legnagyobb behozatal Olaszországból érkezik, ami a hazai statisztikák szerint 500 ezer hektoliter körül mozog, míg az olasz statisztikákban Magyarországnál 9000 ezer hektoliter felvásárlása szerepel. Rigler Zsolt erre meg is jegyezte, hogy ennyi veszteség a szállítás során nem képződhet, így a tényleges mennyiséget csak találgatni tudjuk.

Arra a kérdésre, hogy ez a növekvő import mennyire rontja a hazai értékesítést, megállapítható, hogy nem a behozott minőségi termékkel van a fő probléma, hanem a polcokon megjelenő olcsó, silány borokkal. Szepsy István elmondta, hogy míg nálunk önerős gazdaságépítés folyik a szőlőtermesztésben és a borászatban, addig az ausztráliai, új-zélandi, dél-afrikai és a latin-amerikai térsésgben nagyon erős a befektetői tőke, ami üzemi szintű termelést követel a megtérülés érdekében. Külföldön mások az üzemméretek, más a fajtaösszetétel és nem utolsó sorban ideális termőterületekre telepednek rá. Mindezek mellett az adott országok gazdaságilag és törvényhozásilag is nagy mértékben támogatják ezeket a fejlesztéseket és az exportot is. Ez az újvilági árképzés, ezzel nagyon nehéz versenyezni, egyedül a minőségi termékekkel lehet magunk mögé szorítani őket. Gere Attila hozzátette, hogy nagyon drága egy kezdő beruházás megvalósítása ma Magyarországon, főleg úgy, hogy nincs erős belföldi felvevőpiac, ezáltal pedig nagy mértékben nő a kockázat az újvilági borokkal szemben.
Többen egyetértettek abban, hogy a borturizmus fejlődése sokat lendíthet a hazai fogyasztói szokásokon, ezért nagyon fontos a kultúrált borfogyasztás hagsúlyozása és a belföldi turizmus élénkítése, aminek sajnos nincs presztizse jelenleg Magyarországon. A magyar bor egyediségét kell megmutatni a fogyasztóknak, tette hozzá Csorba Gábor.

Lokálpatriotizmus kell a magyar borban, szögezte le Borbás Mária is. Bíró Lajos erre reflektálva hangsúlyozta, hogy a magyar gasztronómia és a hazai borászat jól épül egymásra. Arra a felvetésre, hogy miért olyan drágák a magyar borok az éttermekben, úgy reagált, hogy míg egy külföldi étterem az étel előállításának teljes költségét érvényesíteni tudja a kész étel fogyasztói árában, addig Magyarországon kénytelenek az előállítás egy részét az italok árréséből fedezni.

Visszatérve a borturizmushoz Csorba Gábor szomszédos példákat hozott ausztriából, ahol nagyon ügyesen ki van találva egy borvidék. Létezik egyedisége, vonzereje, márkaterméke és ehhez nagyon jól összerakott marketing is kapcsolódik. Arra a kérdésre, hogy miben lehetünk egyediek Szepsy István elmondta, hogy kellenek a világfajták a hazai borvidékekre, de kell a helyi fajta is, ami meghúzza a borvidéket. Tokaj-hegyalján ilyen a Furmint és csak másodhegedűs a Hárslevelű hozta fel példaként. Elindult már nálunk is a helyi fajták nemesítése, de ez egy nagyon hosszú folyamat, mutatott rá Gere Attila is, mivel a helyi fajta és a termőhely csak együtt, összhangban tud sikeresen menetelni. Ehhez pedig évekig tartó próbálkozásokra van szükség, ami nem kevés pénzügyi forrást is igényel. Gál Tibor „Titi” megemlítette, hogy Dél-Afrikában csupán 3 féle vörösbort készítenek egy borászatban, de abból viszont több millió hektolitert és erre építik fel egy adott pincészet borturizmusát is.

Nehézségként értékelték az egybegyűltek, hogy csupán húsz éve van minőségi borászkodás Magyarországon, de ezzel egyidőben veszítettük el a jelentős borfogyasztó piacainkat is, ráadásul minden multinacionális áruházlánc a saját nemzeti termékeit preferálja és azzal árasztják le az áruházak polcait. Titi erre úgy reagált, hogy a marketingről szól valójában az egész, mivel a chilei, dél-afrikai borászkodás sem régebbi húsz évesnél, mégis a világ bármely vinotékájában megtalálhatóak az ő termékeik, míg magyar borokkal csak elvétve találkozhatunk külföldi kereskedésekben. A jól pozicionált, jól felépített, összerakott termék megteremti magának a fogyasztói tábort és erre alapozva már lehet borturisztikai programokról, borturizmusról beszélni.

Bíró Lajos leszögezte, hogy elsősorban a polgári jólét az, ami a minőségi, kulturált borfogyasztáshoz és a pezsgő gasztronómiai élethez elengedhetetlen. Pénz kell az emberek zsebébe, hogy tudjanak kedvükre költeni, hangsúlyozta. Rigler Zsolt hozzátette, hogy mindezen túl el kell mondani az embereknek a borfogyasztást, hogy legyen megfelelő igényünk a gasztronómiára. Csorba Gábor megjegyezte, hogy pont a mai fiatalságra jellemző az árérzékenység, ezért kell feléjük fokozottan eljuttatni a magyar bor jelentőségét, a minőségi borfogyasztás mibenlétét. Gere Attila kiemelte, hogy a minőségi bortermelés a helyén van, a gasztronómia és a vinotékák rendszere is jól épül erre a borkínálatra, csupán a tömegbor, az asztali bor minőségi háttere hiányzik.

Az egybegyűlt fiatalok nagy érdeklődéssel hallgatták a neves szakemberek gondolatmenetét és a szimpóziumot követően örömmel csatlakoztak a fiatal borászokhoz, akik az aulában mutatták be boraikat, melyeket bátran lehetett kóstolni is, sőt... A nap eseményeit közös party zárta, ahol lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésekre is.