Újak, frissek, fiatalok – 5 új borász került be 2017-ben a Juniborba

2017-11-07 | Hírszerkesztő

5 új taggal bővült 2017-ben a Junibor és új elnököt is választottak Gál Tibor személyében, valamint az elnökség is átalakult. Az üzenet egyértelmű: a Junibor továbbra is a borászok új generációjának legfontosabb szervezete szeretne lenni, tömörítve az ország legtehetségesebb fiatal szakembereit.

 

Újak, frissek, fiatalok – 5 új borász került be 2017-ben a Juniborba

A borászok új generációját összefogó Junibor – Fiatal Borászok Egyesülete – hagyományosan év végén választja meg az új tagokat. A szeptemberi Zöldszüret felhívására több mint 40 fiatal borász jelentkezett, közülünk 20 tehetséges szakember hozta el borait a budapesti kóstolóra, ahol a Junibor tagjai megismerhették a jelentkezőket. A kritériumok alapján az egyesületbe 35 év alatti borászokat vártak, a novemberi közgyűlésen a tagok 2/3-os támogatásával idén 5 jelentkezőnek szavaztak bizalmat.

 



Zsirai Kata (Tokaj)

Pálffy Attila (Balaton felvidék, Káli-medence)

ifj. Tiffán Zsolt (Villány)

Böjt Gergő (Eger)

Barcsa Botond (Neszmély)

 

Hernyák Tamás elnöksége lejárt, így ő leköszönt az elnöki posztról, a tagok teljes egyetértésben Gál Tibort választották a posztra. 

„A jövőre 10 éves Junibor az idei év végi közgyűlésen válaszutak elé került. A fiatalítás, a még szakmaibb belső rendezvényeink, az új elnökség reform programja, valamint a szervezetünk szakmai jelenlétének a megszilárdítása mind mind olyan mérföldkő lesz, amely új szelet adhat a Junibor vitorlájának. Nekünk pedig még több erőt, energiát a közösségi munkában, még több lehetőséget, kreatív megnyilvánulásokat a fiatal borászok számára” – mondta Hernyák Tamás, aki ezek után is tevékeny részese lesz az egyesület életének.

„A Junibor az elmúlt közel 10 évben bontogatta a szárnyait. Szeretném, ha az elnökségem alatt kialakulna a működésének és céljainak az a rendszere, ami a következő évtizedekre megszilárdítja a Junibort, az ország legmeghatározóbb és véleményformáló borászati szervezeteként” – mondta ifjabb Gál Tibor.

 

Ezzel együtt az elnökség összetétele is megváltozott, Árvay Angelika és Gere Andi kezdetektől a vezetőség tagjai voltak, ők most átadták a helyüket Laposa Zsófiának és Kovács Tamásnak. (Így az elnökség tagjai: Frittmann Péter, Hernyák Tamás, Gál Tibor, Laposa Zsófia, Kovács Tamás) 

 

Az 5 tag bekerülése egyértelmű üzenet: a Junibor készen áll a vérfrissítésre és az új energiákra. Az egyesület mentor programokkal, Junibor Akadémiával készül az új időszakra, cél a csapaton belül összegyűjtött tudást és tapasztalatot átadni egymásnak ás a fiatal belépőknek. „A Junibor célja, hogy egy olyan egymást segítő közösség legyen, mely a jövő borászgenerációjának szakmai fejlődését szem előtt tartva tevékenykedik - a közgyűlésen meghatározó döntéseket hoztunk ennek szolgálatában, így nagyon izgalmas útra léptünk, mind szakmai, mind emberi szempontból” – fogalmazott Laposa Zsófia.

 

 

 

A JUNIBOR

A Junibor 2008-ban alakult, eredetileg 40 év alatti borászokat tömörít megívásos alapon: a tagok szavaznak az új tagok felvételéről minden évben. A cél egy olyan közösség létrehozása volt, amely a jövő borászgenerációjának szakmai fejlődését biztosítja. „A legfontosabb számunkra, hogy egymást segítsük és ez által egyre jobb és a fogyasztók által szerethető borokat készítsünk. A saját tanulásunk és továbbfejlődésünk mellett nem titkoltan azt is szeretnénk, ha a saját generációnkat meg tudnánk szólítani a kulturált borfogyasztás és borkultúra ügyében, így nagy hangsúlyt fordítunk az ifjú borfogyasztókkal való kapcsolattartásra” – mondja Hernyák Tomi, a Junibor elnöke. A DiVino és a Junibor között kezdettől fogva megvannak a szinergiák: a DiVino borbárokban csak a Juniborászok válogatott borai kaphatók. A DiVino Bazilika Miklós Csabi védnökségével nyílt, ő azt meséli, az első DiVino nyitásakor egyértelmű volt, hogy csatlakozik a tulajdonosokhoz, akikkel régóta jó barátságban voltak. “Ez nem munka, hanem egy gyönyörű feladat és mindig arra gondolok, mennyire nagyszerű, hogy egy ilyen ügyben úttörők lehetünk. Az egész DiVino sztori a fiatal magyar borászokat tömörítő Junibor Egyesülettel egy olyan komoly történet, hívószó és üzenet, amihez jó tartozni”- mondja. 

 

A Juniborászok között vannak sokadik generációs borászok, akik borász családba születtek, de olyanok is, akik maguk kezdtek bele a szőlőtermelésbe és tapossák ki saját pincéjük útját. Ez nem csak egy egyesület, hanem baráti társaság is, ami a Junibor Ünnepen különösen tettenérhető: a délutáni fogadóórák inkább hasonlítanak közös „bandázásra”, ahol a vendég egy perc alatt beleolvadhat a borászok szakmázásába és a kóstolást sem kell túl komolyan venni. Jóllehet, a tételek komolyak: érezhető rajtuk a világátottság, de a családi tradíció és az elődök tisztelete is. 

 


 

A JUNIBOR tagjai: 

Gere Andi, Gere Zsolt, Hernyák Tomi, Miklós Csabi, Bolyki Jani, Bukolyi Marcell, Gál Tibor, Vesztergombi Csaba, Árvay Angelika és Árvay Szabolcs, Pfneisl Katrin és Birgit, Franz Reinhard Weninger, Stefan Wille-Baumkauff, Kardos Gábor, Laposa Bence és Laposa Zsófi, Jekl Flóra, Kamocsay Ákos, Jandl Arnold, Dúzsi Tomi és Dúzsi Bence, Kiss Gábor, Dániel, Sebestyén Csilla és Sebestyén Csaba, Demeter Endre, Szepsy István, Takler Andris, Frittmann Peti, Figula Misi, Prácser Miklós, Prácser Hajni, Kis Tamás, Heimann Zoli, Bussay Dóra, Kovács Tamás, Gál Peti, Babiczki László, Zsirai Kata, Pálffy Attila, ifj. Tiffán Zsolt, Böjt Gergő, Barcsa Botond

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok