ÚJABB VESZÉLYEK TOKAJRA
![ÚJABB VESZÉLYEK TOKAJRA ÚJABB VESZÉLYEK TOKAJRA](http://borutazo.hu/kep/hir/kep-index.95.jpg)
A pozsonyi környezetvédelmi minisztérium elemezte a szakértői véleményeket és hatástanulmányokat, és ezután úgy határozott, hogy nem ellenzi egy 885 megawatt összteljesítményű, nagyobb mértékben szénnel, kisebb arányban gázzal fűtött hőerőmű felépítését a kelet-szlovákiai Tőketerebesen (Trebisov). Ugyanis a káros hatások és a kockázatok elenyészőek, valójában ki sem mutathatóak - közölte megkeresésünkre Peter Visváder, a pozsonyi tárca szóvivője. Hozzátette: ez a határozat csupán egyike azoknak a szükséges dokumentumoknak, amelyek alapján a tőketerebesi önkormányzat kiadhatja az építkezési engedélyt.
![](/images/hirek/tokaj_borregio_terkep_nagy.jpg)
Arra a kérdésünkre, a magyar környezetvédelmi tárca fenntartásait és az építkezést ellenző véleményét miért nem vették figyelembe, a szóvivő azt felelte: a magyar tárca fenntartásai általánosak és nem konkrétak voltak, ezekkel nem tudtak mit kezdeni. Szerinte a magyarok más mércét alkalmaznak odahaza, s merőben mást velük szemben. A hazai szennyezésekkel kapcsolatban eléggé elnézőek: például a miskolci ipari üzemek, a hozzá közeli vegyiművek és az ottani hőerőmű is nyilvánvalóan jobban veszélyeztetik a tokaji borvidéket, mint a tervezett kelet-szlovákiai beruházás.
A szóvivő egyúttal közölte: a tárca azt sem ellenzi, hogy a tokaji történelmi borvidék szlovákiai részén a magyar határhoz közeli Kisbáriban (Bara) felszíni fejtéssel perlitet bányásszanak, s az ausztráliai GBE Exploration Pty Ltd. szlovákiai leányvállalata, a Crown Energy Kft. szakemberei geológiai feltárásokkal urán, réz és cink után kutassanak.
Az érintett térség önkormányzatai és polgárai nagy felháborodással fogadták a tárca döntését. - A hőerőmű működésével kapcsolatos hatástanulmányokat a beruházó, a kassai székhelyű CES energiacég rendelte meg, a szakemberek nevét senki sem ismeri, ezért sem tartjuk hitelesnek és pártatlannak ezeket a dokumentumokat. A tőketerebesi önkormányzat mára rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze, amelyen tiltakozunk a minisztériumnak a helyi lakosság véleményét semmibe vevő döntése ellen, s minden törvényes eszközzel megakadályozzuk a polgárok egészségét és a környezetet veszélyeztető hőerőmű felépítését - nyilatkozta Rastislav Petrovic, a városi önkormányzat szóvivője.
Felháborodásának adott hangot a Kassai Megyei Önkormányzat is. - Ez a döntés semmibe veszi a megye jogkörét és hosszú távú fejlesztési tervét is, amely a páratlan értékű tokaji régió szlovákiai részén csupán a szőlészettel, a bortermeléssel és a környezetkímélő mezőgazdasági tevékenységgel kapcsolatos vállalkozásokat engedélyezi - szögezte le Zdenko Trebula megyei elnök. Javasolta, hogy a kisbári perlitkészletet töröljék a nyilvántartott lelőhelyek listájáról, s akkor elhárulhat a veszély. Egyúttal a pozsonyi kulturális tárca támogatását kérte, hogy a magyarországi példát követve a tokaji történelmi borvidék szlovákiai része is az UNESCO világörökségének része lehessen. Választ egyelőre egyik felvetésére sem kapott.
Csizmadia Albert, a Tokaj városától mindössze húsz kilométerre levő Kisbári polgármestere arról tájékoztatott: a szakértők szerint mintegy nyolcmillió tonnányi, főleg az építőiparban használt perlit található a település mellett. - A fejtést azonban csak robbantásokkal lehetne elvégezni, amelyek után a becslések szerint legalább 2,5 millió köbméter egyéb kőzetet és más hulladékot kellene elhordani. Minden lehetséges törvényes eszközzel tiltakozunk a terv ellen - nyilatkozta lapunknak.
További Hírek
![Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire. Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.](http://borutazo.hu/kep/hir/furmint_februar-kep.2391.jpg)
2020-02-20
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
![Nehéz elhinni, milyen esethez riasztották az osztrák tűzoltókat Nehéz elhinni, milyen esethez riasztották az osztrák tűzoltókat](http://borutazo.hu/kep/hir/keninger-kep.2390.jpg)
2020-02-20
Bizarr vészhelyzet alakult ki Lustenau városában.
![Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest! Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!](http://borutazo.hu/kep/hir/vincebudapest2020-kep.2389.jpg)
2020-02-19
Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.
![Irodalmi bor lett a REDy Irodalmi bor lett a REDy](http://borutazo.hu/kep/hir/villanyiredy-kep.2388.jpg)
2020-02-18
Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.
![Nem csak bor készül a szőlőből Nem csak bor készül a szőlőből](http://borutazo.hu/kep/hir/bestmedgrape-kep.2387.jpg)
2020-02-17
Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.
![Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak](http://borutazo.hu/kep/hir/vam-kep.2386.jpg)
2020-02-12
Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.
![Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet](http://borutazo.hu/kep/hir/debrecen_varosbora_2020_logo-kep.2385.jpg)
2020-01-30
A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.
![A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor](http://borutazo.hu/kep/hir/aszuszemek-kep.2384.jpg)
2020-01-30
A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.
![Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón](http://borutazo.hu/kep/hir/winelovers_grandkostolo-kep.2383.jpg)
2020-01-29
Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.
![360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban 360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban](http://borutazo.hu/kep/hir/sonoma-kep.2382.jpg)
2020-01-25
3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.
Akciók
Programok
![](http://borutazo.hu/kep/borregio/map01-map.2.jpg)
![](http://borutazo.hu/kep/borregio/map02-map.1.jpg)
![](http://borutazo.hu/kep/borregio/map03-map.4.jpg)
![](http://borutazo.hu/kep/borregio/map04-map.5.jpg)
![](http://borutazo.hu/kep/borregio/map05-map.3.jpg)
![](http://borutazo.hu/kep/borregio/map06-map.6.jpg)