ÚJ FRANCIA MICHELIN GUIDE NEM VÁRT FORDULATTAL

A Franciaország legjobb éttermeit bemutató és minősítő Michelin-kalauz szokás szerint március elején került a közönség kezébe, és rögtön meglepetéssel szolgált: egy Narbonne városától harminc kilométerre fekvő 133 lelkes kicsi dél-francia falu étterme megkapta a ritkán elérhető három csillagot.

A dél-franciaországi falu, Fontjoncouse nevezetessége a L’Auberge du Vieux Puits (A régi kutak fogadója).
ÚJ FRANCIA MICHELIN GUIDE NEM VÁRT FORDULATTAL

Gilles Goujon 18 évvel ezelőtt nyitotta meg a nevét viselő éttermet, mely az idők során kibővült néhány, egy apró úszómedence köré telepített szobával – hogy azért mégis érvényesüljön a fogadó jelleg. A derűs, korpulens séf lépésről lépésre érte el kamaszkori álmát. 1997-ben kapta meg az első csillagot, 2001-ben a másodikat.

Habár korábban is csillagos volt a fogadó, a szélesebb közönség aligha figyelt föl rá, legföljebb törzsvendégei vitték tovább a hírét. Most viszont tele van vele a francia média. Goujon nyilatkozata szerint nem csinál semmi különlegeset. Gasztronómiája igazodik az évszakok változásához, ételei könnyűek és invenciózusak, és természetesen helyi alapanyagokat használ a környék legjobb beszállítóitól.

A vidéki konyhán azonban ne értsünk olcsóságot: menüinek árai 58-tól és 125 euróig mennek. A honlapon megmutatott ételek arra utalnak, hogy Goujon egyesíti a látványos, művészi tálalást a kiadóssággal, de nem fut a molekuláris konyha nyomában.

A 2010-es francia Michelin kalauzról

A teljes lista 558 éttermet sorol fel – melyből 25 a háromcsillagos, továbbá 455 egycsillagos (köztük 47 új étterem) és 77 kétcsillagos (köztük 10 új). A kalauz recenziót közöl 424 étteremről és 60 hotelról.

Március 21-ével indul a Michelin kalauz tavasza elnevezésű, három hónapos akció. Ennek kapcsán a franciák országszerte a legegyszerűbb bisztróktól a legkifinomultabb csillagos éttermekig, különleges ajánlattal állnak vendégeik elé: csökkentett árú menük, látogatás a piacon, nyitott kapuk az étteremben, borkóstolók, kedvezményes tarifájú főzőtanfolyamok stb.

Francia földön járva érdemes keresgélni az akcióban részt vevő 1000 vendéglátóhelyet!

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok