Torkos csütörtök: ismét féláron ehetünk

A torkos csütörtökkel kezdetét vette a Magyar Turizmus Zrt. (MT) Gasztroélmények éve 2016 programsorozata, a néphagyományra épülő gasztronómiai akcióhoz idén több mint 600 étterem csatlakozott, ahol ezen a napon fél áron lehet fogyasztani – jelentették be a szervezők képviselői sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. A torkos csütörtökre február 9-ig jelentkezhettek a vendéglátóhelyek.

Torkos csütörtök: ismét féláron ehetünk

Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára azt emelte ki, hogy a magyar turizmus 2015-ben rekordévet zárt, minden várakozást felülmúlva. Több mint 10 millió vendég, 25,6 millió vendégéjszakát töltött el Magyarországon. A kereskedelmi szálláshelyek bevételei 368 milliárd forintot tettek ki, a vendégek száma 7,4, a vendégéjszakák száma 5,4 százalékos növekedést mutat, a bevételek pedig 10 százalékot meghaladóan nőttek. A vendéglátás forgalmának bővülése 11 százalékos volt – ismertette.

 



Ruszinkó Ádám elmondta, hogy az étterembe járás, a gasztronómia és az új ízek kipróbálásának népszerűsítésére létrehozott torkos csütörtökkel kezdetét vette a Gasztroélmények éve 2016. A magyar gasztronómia akkor lehet nemzetközileg is sikeres, ha belföldön is van kereslet a minőségi szolgáltatásokra, az akció ezt célozta meg – mondta.

A Gasztroélmények éve

Faragó Péter, az MT Zrt. vezérigazgatója közölte: a torkos csütörtök rendezvény során együttműködnek a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NFH), kiemelt figyelmet fordítva a szabályok betartására, hogy a vendégek és a vendéglátóhelyek elégedettsége a lehető legmagasabb legyen. Az idei újdonságok között említette a megújult arculat mellett, hogy a vendéglátóhelyeknek nem kötelező az alkoholtartalmú italokra 50 százalékos kedvezményt adni, minden másra azonban továbbra is 50 százalékos kedvezményt kell nyújtaniuk.

Kiemelte: az ágazat 2015-ös rekordévéhez a társaság marketingtevékenysége is hozzájárult. A Gasztroélmények éve kampány több gasztronómiai eseményt ölel fel, regionális, helyi rendezvényekkel, külképviseleti és agrármarketing termékpályákhoz kapcsolódó aktivitásokkal kiegészülve. Példaként említette az április végén megrendezendő országos pikniket, vagy a Bocuse d’Or szakácsverseny májusi európai döntőjét Budapesten. Az eseményekről részletesen a márciusban induló Gasztroélmények éve weblap tájékoztat majd – közölte.

Kedvezőbb vendégforgalom és bevétel

A torkos csütörtököt először 2006-ban rendezte meg az MT Zrt., a társaság felmérése alapján az éttermek 95 százaléka az évszakhoz képest kedvezőbb vendégforgalmat ért el – emlékeztetett. Az 50 százalékos kedvezmény ellenére a felmérésben részt vevők 87,3 százalékánál a bevétel is kedvezőbben alakult. Tavaly több mint 110 ezer vendég torkoskodott ezen a napon a csatlakozott éttermekben – ismertette.

A gasztronómiai turizmus mára az idegenforgalom egyik legdinamikusabban fejlődő szegmense lett, a turisták költésének több mint harmada gasztronómiai termékek fogyasztásához kötődik – mutatott rá.

 

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok