TOPBORÁSZOK EGERBEN

2008-06-17 | www.hirextra.hu
TOPBORÁSZOK EGERBEN

Az egri borvidék 16, úgynevezett topborászának borait kínálják abban az egri borozóban, amelyet az Egri Hegyközség, illetve az Egri Borút Egyesület együttműködése nyomán nyitottak kedden a település belvárosában.

A kezdeményezés célja, hogy bekerüljenek a legjobb borok a település szívébe és ne csak a város széli borászatokban kóstolhassák meg a helybeliek, illetve az Egerbe látogató turisták a csúcsborászok csúcsborait - hangsúlyozta a megnyitón Bíró József a borút egyesület titkára.

Mindehhez kapcsolódóan augusztus 15-ig 16 egri étterem vesz részt abban az akcióban, amelynek keretében a legjobb borokkal harmonizáló, négyfogásos vacsorákkal várják a vendégeket - tette hozzá a titkár.

Szeleczki János a város alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzat vezetése fokozott figyelmet fordít a borászat fejlesztésére. Ezt a célt szolgálja, hogy a jövőben minősítő táblák kerülnek a szépasszonyvölgyi borospincékre, illetve támogatják, hogy egyre több minőségi borkóstoló települjön a város szívébe.

A megnyitó alkalmából bemutatták azt a 10 ezer példányban napvilágot látott kiadványt is, amely ismerteti az Egri borvidék valamennyi idei, szám szerint 23 borgasztronómiai rendezvényét.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok