TOKAJRA IS BEKÖSZÖNT AZ ŐSZ

2008-09-26 | strandolj.hu
TOKAJRA IS BEKÖSZÖNT AZ ŐSZ

Idén immár ötödjére kerül megrendezésre a Tokaji Ősz rendezvénysorozat, melynek célja hogy bemutassa a világ egyik legkiválóbb borvidékét. A hétvégén számos kóstolón, pincelátogatáson és koncerten ismerkedhetünk a környékkel.

A rendezvény szervezői konok következetességgel igyekeznek felfedezni és az arra fogékony közönség előtt megmutatni azt a változatos borképet, mely a tokaji borközösség keze munkája által született és formálódik. Így, miután az elmúlt évek során áttekintették a kavargó változások színes hegyaljai kaleidoszkópját, terveik szerint az egyes települések borászatainak munkáját és eredményeit veszik górcső alá.

Így az idei Tokaji Őszön kiemelt szerepet kapnak a tokaji borászok és borászatok, mind a pincelátogatások, mind a dűlőbejárások alkalmával. Ezt a gondolatkört dolgozza fel a Tokaji Múzeum és a rendezvény szervezőinek közös fotópályázata is.

A programcsomagok mellett a szervezők a nyitott programok keretében látják vendégül a BeshODrom zenekart a tokaji Kulturális és Konferenciaközpontban, egykori Zsinagógában. A koncert időpontja 2008. szeptember 27., délután hat óra. Jegyek a helyszínen az előadás napján válthatók ezer forintos áron.

További információ a rendezvény honlapján olvasható!

www.tokajiosz.hu

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok