Tokaji és szekszárdi borok viadala az akadémiai bormustrán

2016-03-30 | Hírszerkesztő

Tizenhárom magyar és egy határon túli borvidék száztizenhat bora közül választotta ki a borértő tudósokból álló bírálóbizottság azokat, amelyek elnyerték „Az MTA Bora 2016 Borverseny aranyérmes bora”, illetve „Az MTA Bora 2016” címet. A zsűri szerint különösen a felső kategória fehér- és vörösborai között voltak figyelemre méltó tételek.

 

Tokaji és szekszárdi borok viadala az akadémiai bormustrán

A Magyar Tudományos Akadémia országos minősített borversenyére idén is a Tokaji borvidékről volt a legtöbb nevezés. Kevés tétel érkezett viszont például a Balatoni, a Kunsági, a Mátrai és az Etyek–Budai borvidékről. A vörösborok készítői közül főleg villányi és szekszárdi pincészetek képviseltették magukat.

 



A szakértő kutatókból álló bírálóbizottság elnöke Freund Tamás akadémikus, az MTA alelnöke, a Magyar Bor Akadémia tagja volt. A zsűri két kategóriában, ezen belül hét alkategóriában hirdetett győztest. Felső kategóriában fehér-, vörös- és desszertborokat, középkategóriában száraz és félszáraz, illetve félédes és édes fehérborokat, valamint száraz vörösborokat és rozékat rangsoroltak a bírálók.

A középkategória csoportonkénti győztesei az adott évben jogosultak viselni „Az MTA Bora 2016” címet, később ez a megnevezés az évszám megjelölésével tovább használható. A felső kategória csoportonkénti döntőbe jutott és 90 pont feletti eredményt elérő borai „Az MTA Bora 2016 Borverseny aranyérmes bora” elismerést kapják. A legtöbb pontszámot gyűjtött borok emellett ugyancsak egy esztendőn át viselhetik „Az MTA Bora 2016” címet.

A bírálóbizottság néhány fontosabb megállapítása közül kiemelhető, hogy a felső kategóriában határozottan javult a minőség. Meglepte a szervezőket a rozéborok alacsony száma – már a tavalyi évben sem volt túl sok, de az idén még kevesebb tétel érkezett. A díjazottak azonban bármelyik rozéversenyen megállnák a helyüket, mint ahogyan a felső kategória desszertborai is.

Az MTA Bora 2016 Borverseny díjnyertes borai

Desszertborok

Nagy aranyérmes bor:

Patricius Tokaji 6 puttonyos aszú 2007, Patricius Borház, Tokaji borvidék

Aranyérmes borok:

Tokaji Hárslevelű Késői Szüret 2013, Pajzos Pincészet, Tokaji borvidék

5 puttonyos aszú 2009, Royal Tokaji Borászati Zrt., Tokaji borvidék

5 puttonyos aszú 2007, Tokaj-Oremus Szőlőbirtok és Pincészet Kft., Tokaji borvidék

5 puttonyos aszú 2008, Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok, Tokaji borvidék

 

Felső kategóriás fehérborok

Nagy aranyérmes bor:

Gesztenyés Riesling Válogatás 2013, Légli Szőlőbirtok, Balatonboglár borvidék

Aranyérmes borok:

Vision 2013, Holdvölgy, Tokaji borvidék

Super Granum 2013, Bott Frigyes, Garam menti borvidék

Furmint Dűlőválogatás 2013, Royal Tokaji Borászati Zrt., Tokaji borvidék


Felső kategóriás vörösborok

Nagy aranyérmes bor:

Regnum 2011, Takler Borbirtok, Szekszárdi borvidék

Aranyérmes borok:

Cabernet Franc Selection 2012, Bock Borászat, Villányi borvidék

Gold Optimus Cuvée 2012, Bodri Pincészet és Szőlőbirtok, Szekszárdi borvidék

Barbár 2012, Heimann Családi Birtok, Szekszárdi borvidék

Cabernet Sauvignon Reserve 2009, Takler Borbirtok, Szekszárdi borvidék


Középkategóriás félszáraz/száraz fehérborok

1. helyezett: Mád Furmint 2013, Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet, Tokaji borvidék

2. helyezett: Hold and Hollo Dry 2012, Holdvölgy, Tokaji borvidék

3. helyezett: Chardonnay 2013, Etyeki Kúria, Etyek–Budai borvidék


Középkategóriás félédes/édes fehérborok

1. helyezett: Zsófia Cuvée 2013, Pelle Pince, Tokaji borvidék

2. helyezett: Késői szüretelésű Katinka 2013, Patricius Borház, Tokaji borvidék

3. helyezett: Oremus Szamorodni 2012, Tokaj-Oremus Szőlőbirtok és Pincészet Kft., Tokaji borvidék


Középkategóriás vörösborok

1. helyezett: Szekszárd Cabernet Franc 2013, Takler Borbirtok, Szekszárdi borvidék

2. helyezett: Villányi Cabernet Sauvignon Classicus 2012, Vin Art Pincészet, Villányi borvidék

3. helyezett: Cabernet Sauvignon Barrique 2012, Koch Borászat, Hajós–Bajai borvidék


Középkategóriás rozéborok

1. helyezett: Rosé 2015, Günzer Zoltán, Villányi borvidék

2. helyezett: Cabernet Rosé 2015, Feind Borház, Balatonfüred–Csopaki borvidék

3. helyezett: Cabernet Sauvignon Rosé 2015, Koch Borászat, Hajós–Bajai borvidék

 

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok