Tokaj-Hegyalját 1737-ben III. Károly nyilvánította zárt, eredetvédett borvidékké. A terület 2002 óta a világörökség része. Ennek feltételeként az állam vállalta értékeinek megóvását. Korlátozza a beépítést, nem hagyja rombolni a tájképet, nem engedi a nehézgépjármű-forgalom növekedését, sőt annak káros hatásaitól elkerülő úttal, kamionstoppal védi a vidéket. A dűlők között áthaladó 37-es úton ma Szlovákia felől érkező kamionok sora halad át, míg Tokajt a Nyíregyháza felé tartó, forgalmas 38-as keresztezi. Dacára a tokaji borászok tiltakozásának, hőerőmű épülhet Szerencsen. Körbenéztünk a helyszínen és a beruházó háza táján.

– Ahol én lakom, oda, úgy látszik, felhúznak egy erőművet – mondja Bodó Judit a tokaji Bott pincészetben, és mosolyog hozzá, noha nincs jókedve.

A harmincéves Judit a szlovákiai Csallóközből származik, gyerekkorát részben Bősön töltötte.

Családi hagyomány nélkül lett borász. Két évet dolgozott dél-tiroli pincészetekben, majd az olasz tulajdonos őt kérte fel új, tokaji borászatának élére. „Művelt alkoholisták” szerint ott csodát tett: a Füleky-kúria 2004-es furmintját vakon tesztelve választották az év borává.

Judit és férje az első hektárt a Tarcal melletti Előhegyen vásárolta magának, „nászajándékba”.

– Mikor is esküdtünk? 2003-as bort ittunk, tehát 2004–ben.

Logikus.

Tarcalon két évig nem szüreteltek. Ennyi idő kellett, míg a túlterhelt, lisztharmatos szőlő föléledt. Most négy dűlőn három hektárt művelnek. Egyetlen alkalmazottjukat béralapú támogatással vették föl. Tíz hordóval ma övék Tokaj legkisebb pincéje.

Irigyeljük őket.

– A haszonból nem veszünk Audi TT-t, de élünk úgy, ahogyan mindig akartunk. Isten őrizzen, hogy hipermarket árulja borainkat.

Fittyet hányva az újságírói etikára, mustot, bort kóstolunk a Bott pincészetben, mértékkel. A furmint a legjobban aszúsodó magyar szőlő, ám mint Bodó Judit mondja, az aszú nagy kihívás: vagy sikerül, vagy nem. Száraz furmintjukat, a 2005-ös Telekit viszont az év harmadik legjobb borának választotta tavaly a Borbarát magazin.

Judit szerint egy ország kultúráját mutatja: mit kezd csodáival.

– Azért ragadtunk itt, mert úgy tűnt, hogy Hegyalján megállt az idő. Talán illúzió volt. Aki erőművet épít ide, nem érti: nemcsak saját gyerekeinknek kell elszámolnunk a világörökségnek ezzel a részével.

A szalmatüzelésű erőművet eredetileg a diősgyőri ipari parkba szánta a beruházó BHD Hőerőmű Kft., ám a miskolci belváros magas légszennyezettsége miatt a terv nem kapott engedélyt. Így jött az ötlet: épüljön meg Szerencsen, ahol egy 120 kilovoltos alállomásnak hála, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Zrt. átveheti a helyben termelt villamos energiát.

Csakhogy Szerencs alig néhány kilométernyire fekszik a tokaji borvidéktől. Mivel a környékén nincs elegendő fűtőanyag, a szalmát nyolcvan kilométeres távolságból szállítják majd oda, kamionon. Az útvonal a dűlőket keresztezi. Az erőmű évi 265 ezer tonnás fűtőanyagigénye évente ötvenezer fuvarral növelheti a közúti forgalmat. A tiltakozó borászok szerint így oda a biomassza-erőmű zöld jellege. Ráadásul kétséges, nem változik-e meg a környék mikroklímája, megmarad-e az aszúsodáshoz szükséges reggeli pára.

Válasz évek múlva.

Az erőmű környezeti hatásairól október végén tartott szerencsi fórumon amúgy elszabadult az indulat. A miskolci Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány munkatársa kifogásolta, hogy a BHD hatástanulmányok nélkül buzdítaná a helyi gazdákat az agresszív, sivatagosodást okozó energiafű termesztésére. A BHD ügyvezetője, az egykor az MSZP vállalkozói tagozatának élén edződött Hujber Ottó cserébe gusztustalannak mondta, hogy „gittegyletek” akadályozzák a beruházást.

A gittesek egyike Mészáros László, a Tokaj Reneszánsz Egyesület soros elnöke, a francia tulajdonú Disznókő pincészet igazgatója. A 37-es út mentén és a szerencsi ipari parktól szinte kőhajításnyira fekvő borászat harminc országban évente 350 ezer palackkal értékesít. Száz hektárjuk kétharmadán furmint, a maradékon hárslevelű terem.

A pincészethez tartozó étteremben ülünk, bablevesek fölött.

Mészáros úr azt mondja, a BHD stratégiai hibát követ el. Bár országszerte tíz erőművet tervez, a borvidékre fölhúzandó üzem ellenszenvet ébreszt a céggel szemben. Szerencs lehet az újabb Zengő. Kivált, hogy Sólyom László köztársasági elnök paródiába illőnek nevezte a beruházást engedélyező képviselő-testületi döntést, míg a környezetvédelmi miniszter az örökségvédelmi törvény módosítását kezdeményezte. Fodor Gábor szerint a szerencsi biomassza-erőmű csak joghézag miatt kaphatott engedélyt, mivel nem tisztázott, hogyan kell kezelni a világörökségi területeket. Továbbá kezdeményezi, hogy a jövőről helyi népszavazás döntsön.

Mészáros László szerint az ötlet elkésett. Mivel Tokaj-Hegyalja világörökségi terület, a kormány feladata megóvni. A referendumot a közel negyvenmilliárdos beruházást felerészt japán tőkéből fedező BHD is ellenzi. A cég máig 100 millió forintot szánt az előkészítésre.

– Az engedélyeztetési eljárás kezdetén az önkormányzatnak döntenie kellett: akar-e népszavazást, vagy sem. Ezen túl vagyunk. A projekt befogadásáról a képviselő-testület döntött. A jogerős engedélyek birtokában október közepén megkezdtük a kivitelezést. Utólag mindenről lehet népszavazást kezdeményezni, az erőműről is, a világörökségi címről is. Kérdés, hogy egy esetleges elutasítás után ki állja majd a számlát, ki fizeti a kárt – mondja Hujber Ottó, a BHD vezetője.

A Disznókő pincészetet vezető Mészáros László szerint viszont épp az erőmű megépítése okoz megfizethetetlen veszteséget.

– Elkerülő út itt tíz éven belül nem lesz. Elképesztő marketinghátrány, ha a borvidékről bárkinek a hőerőmű vagy az elviselhetetlen kamionforgalom jut eszébe. Hiába járunk Kanadáig a tokajit népszerűsíteni, ha a környéket az ipartól sem tudjuk megvédeni. És hiába tiltakozunk a szlovákiai Tőketerebesre szánt széntüzelésű erőmű ellen, ha idehaza szabad utat adunk a vállalkozóknak.

Hogy biomassza-erőművekre szükség van, nem vitás. Az Európai Unió 2020-ra energiatermelésének húsz százalékát megújuló energiaforrásokból kívánja fedezni. Hazai arányuk ma öt százalék. Nem véletlen, hogy az állam garantáltan magas áron vásárolja föl a „zöldáramot”. És az sem, hogy a beruházó további kilenc erőművet tervez az Alföldre. Csakhogy a nyugati szalmaerőművek jobbára 10-20 megawattosak, egy-egy város energiaellátását fedezik. A szerencsi, a maga 49,9 megawattos teljesítményével a legnagyobb lehet.

Hujber Ottó – a már említett elektromos alállomáson túl – Szerencs százhúsz éves agráripari hagyományával és a város hátrányos helyzetével magyarázza a helyszínválasztást. A borvidékért nem aggódik.

– Az erőmű 130 munkahelyet teremt. Tizennyolc önkormányzat hagyta jóvá a tervet. Volt közmeghallgatás, társadalmi párbeszéd is. A nem borász lakosság körében magas a projekt támogatottsága. Márpedig a térségben az emberek többségének nem a szőlészet nyújt elégséges megélhetést.

Hozzáteszi: az erőmű alapját lesüllyesztik, kéményét részben mesterséges dombok takarják majd el, így az üzem nem lesz tájképromboló.

– Energiát termelni mindenütt lehet, de tokajit csak itt – reagál Mészáros László. És azt mondja, érthető, ha az önkormányzat a remélt iparűzésiadó-bevétel reményében „megszédül”, ám a világörökségi terület esetében nemesebb célokat is mérlegelni kell.

Ez aligha történt meg.

Ugyanakkor a szerencsi önkormányzat jegyzője és építési osztályának vezetője a BHD felügyelőbizottsági tagságáig vitte.

– Egyszerű a képlet. Arról kell dönteni, hogy kultúrtájat vagy iparvidéket képzelünk-e Tokaj-Hegyaljára – véli Mészáros László.

Dűlőre kell jutni.

Bodó Judit áll a Bott pincészetben, és abban bízik, leáll az építkezés. Pedig kedvezőtlenek a tapasztalatai.

– Hujber úr azt mondja, szép és korszerű lesz a készülő üzem. Erőműturisták járnak majd a csodájára, és – by the way – talán a borunkat is megkóstolják. Ezt már ismerem. Gyerekkoromban is azt hallgattuk, hogy a bősi vízlépcső látogatókat vonz majd. Aztán az egykori hotelből menekültszálló lett.