TÖBB SZŐLŐRE VÁGYIK AZ IFJÚ BORÁSZ

TÖBB SZŐLŐRE VÁGYIK AZ IFJÚ BORÁSZ

Szent György napján, a Művészetek Házában vette át Németh János a Legfiatalabb borász címet, ahol a Szekszárdi Borvidéki Borverseny ünnepélyes eredményhirdetését tartották.

Szekszárd határában Iván-völgyben egy déli fekvésű lejtőn van 5,5 hektárnyi szőlője és egy régi pincéje a fiatal borásznak, Németh Jánosnak. E mellé vásárol a család még 2,5 hektárról szőlőt. Kékfrankos, cabernet franc és sauvignon, merlot, zweigelt és fél hektárnyi syrach, ez utóbbi egy másik területen, Görögszóban.

– Alapjában véve az ember a saját kárán tanulja meg a szakmát. A 99-es, 2000-es, 2001-es évjáratokon követni lehet, hol tartottam éppen a borászkodásban. De ezekre a boraimra is büszke vagyok - mondta. A fiatal borász egyébként szívesen tanul, most éppen a gyöngyösi főiskolára jár, szőlész-borász szakon harmadéves. Azt vallja, a bor minősége részben már a dűlőben eldől, annak talajadottságától, mikroklímájától függően. Napi 10-14 órát dolgozik, hiszen a sajátja mellett egy 25 hektáros szőlőültetvény feladatait is elvállalta.

Két éve még tízezer, tavaly tizenötezer palackos bort készített. Tervei szerint hat éven belül szeretné elérni ennek a dupláját. Ekkora mennyiségből szerinte egy család már hazánkban is meg tud élni, nem csak Ausztriában. Folyamatosan figyelik, hol, mennyiért tudnának szőlőnek való területet vásárolni. Bár azzal tisztában vannak, hogy nagy megkötés a kvóta, így nem csak a földet, de a kvótát is meg kell vásárolni.

Bővebben a Tolnai Népújság május 22-i (csütörtöki) számának 4. oldalán! Fotó: Kiss Albert

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok