Tiffán Ede – 50 éve a pályán

2015-10-19 | Borászat

Borászgenerációk nőttek fel a keze alatt, szinte minden hazai borász tanult egy-két fortélyt Tiffán Edétől. Közreműködése által alakult ki Villány mai arculata, azé a Villányé, amelyet majdnem „bedarált” a szocialista termelés gépezete – volt, aki kiirtotta volna a szőlőt, más lebetonozta volna a sorközöket. S hogy miért páratlanok a magyar borok? Tiffán Ede ezt is elárulja.

Tiffán Ede – 50 éve a pályán

Ötven éve vette át borászdiplomáját az idén 73 éves Tiffán Ede, a hazai borászat doyenje. Az elmúlt fél évszázadban sok mindent megélt borász az 1200 hektáros villányi borgazdaságban kezdte a pályát, ahol végigjárta a szamárlétrát. Mint mondja, a szocializmus „szakemberei” kis híján kivégezték a villányi bortermelést. „A bortermeléshez mit sem értő, közgazdász vezérigazgató át akart térni a nagyobb haszonnal kecsegtető, kockázatmentes lucernaliszt-termelésre, ezért kis híján kivágatta az összes szőlőt, a főkönyvelő pedig felvetette, a sok kapálás helyett betonozzuk le a szőlők sorközeit. De Villány ezt is túlélte.”



A Tiffán család 1746 óta foglalkozik szőlő- és bortermeléssel a villányi borvidéken. Tiffán Ede 1965-ben végezte el a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolát okleveles kertészmérnökként, majd 27 évig szőlészként és borászként dolgozott a villányi nagyüzemekben, az Állami Gazdaságban és a helyi szövetkezetben. Főállása mellett 1967 óta termel szőlőt és készít bort saját birtokán, amely az évtizedek során – a legkiválóbb dűlőkben – összesen 25 hektárra hízott. Ő hozta létre az ország első borútját Villányban, amelynek első elnöke is volt. Közreműködésével született meg a rendszerváltás idején a legtöbb elismert borászt felvonultató villányi összefogás, amely azonnal felhelyezte az egyébként területében nem túl nagy borvidéket előbb a magyar, később pedig a világ borszeretőinek térképére. A közelmúltig a Magyar Bor Akadémia alelnöke, a Pannon Bormíves Céh örökös tiszteletbeli alapító elnöke, számtalan szakmai szervezet születésénél volt jelen, generációk tanultak tőle. Munkásságát 1999-ben a Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével ismerték el (a tokaji Szepsy Istvánnal együtt).

A villányi mintaborászatot – és a tavaly megnyílt, a vendégeket kiváló ételekkel és Tiffán-borokkal váró kilencszobás panziót – ma is „kézi vezérléssel” irányító Tiffán Ede soha nem engedett maximalizmusából, nem véletlen, hogy 1991-ben ő kapta meg elsőként az Év Bortermelője-díjat, a legmagasabb magyarországi borász-elismerést. Bordeaux-i házasításaival, pinot noirjaival a legnagyobb világversenyeken ért el a magyar borászatban páratlan eredményeket, borait a legnevesebb külföldi szakértők szemlézték. A mai napig vallja, hogy „a minőséget kinn, a szőlőben kell megtermelni. Ott kell áldozatokat hozni részben terméskorlátozással, részben ápolási munkával, hogy a végeredmény egészséges, fenolosan érett szőlő legyen, mert csak ebből születhet nagy bor. A folyamat során a legkisebb hibát sem lehet véteni.”

Tiffán Ede a tökéletességre való törekvésében hálás is a sorsnak, hogy Magyarországon született, és Villányban tevékenykedhet – bár próbálták korábban Németországba csábítani. Mint mondja, a Kárpát-medencének hihetetlen mezőgazdasági adottságai vannak. „Tőlünk északabbra savanyúak, délebbre unalmasan édesek a gyümölcsök. Ezzel szemben Magyarországon olyan a klíma, hogy a zöldségek és a gyümölcsök ízesek, zamatosak, és van bennük egy kis pikáns savérzet is. Ugyanez a helyzet a szőlővel is. Ha ezt sikerül átmenteni a borba, akkor ennek nincs párja.”

Tiffán Ede unokája arra készül, hogy nagyapja nyomdokaiba lépjen. A legifjabb Tiffán már bejárta a világ legnagyobb borvidékeit, a Corvinus Egyetemen tanult szőlész-borász szakon, majd több ezer ember közül bekerült azon 31 szakember közé, akik a Montpellier-i Egyetem mesterképzésén hallgathatnak szőlészetet-borászatot. Amint azt Tiffán Ede elmondta, „mivel benne is megvan az én maximalizmusom, szeretném megérni, hogy majd, ha hazatér külföldi tanulmányaiból, egy-két évet még együtt dolgozhassunk.”

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok