TEST ÉS LÉLEK GYÓGYSZERE - A BOR

Az utóbbi években egyre népszerűbb téma a bor, egyre több vidék alapozza megélhetését a szőlőtermesztésre és a borfogyasztással összefüggő turizmusra. Ezzel összefüggésben számos, borászatról, borvidékekről szóló könyv, tanulmány jelenik meg.

Kiállításunk szintén a borról, a „test és lélek gyógyszeréről” szól, de a megszokottól eltérő aspektusokból szemléli a témát.
TEST ÉS LÉLEK GYÓGYSZERE - A BOR

Bemutatjuk a bor szakrális összefüggéseit, amely a szentmise áldozatfelmutatásának mozzanatában van jelen, és az utolsó vacsora Jézus által kijelentett mondatára alapul: „Ez az én vérem.”

A szőlő és a bor a vallásos ember mindennapjainak is fontos tényezője volt, ezt bizonyítja a kalendáriumok különböző időszakához kapcsolódó védőszentek jelenléte is, akik a szőlőműveléshez és borászathoz kapcsolódó munkálatoknak megfelelően az időjárás viszontagságainak kitett termés megvédésére voltak hivatottak.

A bort a gyógyászatban is sokoldalúan alkalmazták; már Hippokratész, az ókor elismert orvosa így jellemezte: a bor az italok között a leghasznosabb, az orvosságok között a legjobb ízű, az ételek között a legkellemesebb. A 20. század közepéig a bor a gyógyszertárak egyik alapvető kelléke volt.

A gasztronómiában napjainkban is mint alapvető élelmiszer szerepel a bor, ami jellemző volt a múltban is, ezt bizonyítják a 17-19. századi szakácskönyvek boros receptjei.

A kiállításon láthatók a különböző korok borfogyasztással összefüggő iparművészeti remekei: a Zsolnay-gyár termékei; 17., 18. századi metszett üvegpoharak, üvegkelyhek, cantírok; spanyol, osztrák, cseh és magyar műhelyek termékei, a Habsburg-Lotharingiai ház ezüst borhűtő edénye.

A kiállítás legrégebbi darabjai a kora kereszténység időszakából származó borosedények, ill. a szőlőmotívumos avar szíjvég.

A borkóstolóhoz szakszerűen megterített asztal mellett megismerhetik a látogatók a legkülönlegesebb borfajtákat.

A Littke Pezsgőház tárgyai a pécsi és Pécs környéki borászattal szorosan összefüggő pécsi pezsgőgyártás kezdeteivel, technikáival ismertetik meg a látogatókat

A tárgyak kontextusát a nagyméretű fotók mellett egy 19. századi présház berendezési tárgyai szemléltetik.

Tervezett program: „A kulturált borfogyasztás” - interaktív foglalkozás felnőtteknek.

A kiállítás 2009. február 19. és július 1. között tekinthető meg.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok