TABDIN KEDVELIK ALETTÁT

Hagyományteremtő céllal már második éve szervezték meg Tabdin a házi borkóstolót, ahol a falu területén termelők és gazdálkodók bemutatják újborukat. Több mint húsz helyi szőlősgazda nevezett, minden termelő a saját, általa legjobbnak ítélt borát hozta a versenyre, és maga is részt vett a bírálaton.

A Tabdi Hegyközséghez 480 hektár szőlőterület, két nagy és négy közepes méretű borászati üzem és kb. 500 hegyközségi tag tartozik.
TABDIN KEDVELIK ALETTÁT

Az itt termelt szőlő négyötödét a termelők szőlőként, egyötödét tovább-feldolgozásra borként értékesítik. A termésüket borként értékesítők száma elsősorban az adminisztrációs terhek és a kisebb jövedelmezőség miatt egyre csökken.

Brúder László hegybíró elmondta, a kezdeményezéssel hármas célt kívántak elérni.
- Egyrészt értékeljük a fogyasztó szempontjából melyik fajták a legértékesebbek, másodsorban megnézzük, hogy ugyanazon fajtán belül egészséges szőlőből eltérő technológiával készült, különböző hőmérsékleten kierjedt borok mennyire mások, harmadszor értékeljük az évjáratot.

Milyen szőlőfajtákat kedvelnek Tabdin?
- Fő fajtánk ma már a Kékfrankos,ezt követi a Zalagyöngye, a Kunleány és a Bianca. A hegyközség megalakulásakor még legnagyobb területen termelt Ezerjó fajta mára a tízedik helyre szorult, az Arany sárfehér az utolsó helyek egyikén szerepel, a Kadarka pedig szinte eltűnt.

Nem azért, mert ezekből a fajtákból készült borok nem jók, hanem az utóbbi időben az emberek valahogy megtanultak számolni, és ez jött ki belőle. Az újabb telepítések szinte egyedüli fajtája a Bianca, és mióta a támogatással telepíthető fajták közé bekerült, terjed az Aletta.

Miként bonyolították le a háziversenyt?
- A mintákat csak típus szerint: fehér, rozé és vörösborként csoportosítva bíráltuk 20 pontos bírálati módszerrel. A verseny végén kategóriánkét a három legjobb mintát kellett megnevezni. Mindenki önállóan pontozott, de nyugodtan fel lehetett kiáltani egy jól vagy éppen rosszul sikerült bornál.

Az elmarasztalás senkit nem sértett, mert senki nem tudta, az esetek nagy részében a termelője sem, hogy kinek a borát kóstoljuk. A hegyközségi borok közé kevertük az izsáki Varga Árpád Országos Cserszegi borversenyen aranyérmes Cserszegi fűszerest és a soltvadkerti Font pincészetnek az országos rosé borversenyen aranyérmet nyert Kékfrankos rozéját. Kíváncsiak voltunk, a főleg nem szakemberekből álló „zsűri” ezeket hogy értékeli.

Mi volt a verseny tanulsága?
- Mindkét versenyen csak a minőségi fajták borai kerültek be a kategóriánkénti első három bor közé. Az illatos fajták esetében a reduktív technológiával, szabályozott hőmérsékleten erjedt, és a hagyományos technológiával készült borok között igen nagy különbség volt, előbbiek javára.

A nem szakemberekből álló közönségnél is nagy fölénnyel nyertek az országos versenyeken aranyérmes borok. 2007-ben meglátogattuk a nyertes borok tulajdonosainak ültetvényeit, a soltvadkerti Font Pincészetnél és a Frittmann Testvérek Kft.-nél tett szakmai kirándulás sokunk számára felejthetetlen élményt adott. A 2007-ben Villányban, 2008-ban Soltvadkerten tett szakmai kirándulás is sikeres volt, ezeket szeretnénk a jövőben folytatni és minden évben valami újjal bővíteni.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok