SZOMORÚAN SZÜRETELNEK IDÉN A GAZDÁK

SZOMORÚAN SZÜRETELNEK IDÉN A GAZDÁK

A gazdák elkeseredve veszik tudomásul, hogy a meggy, a szilva, az alma alacsony felvásárlási árát a szőlőé is követte. Szinte ellehetetlenülés vár a szőlőtermelőkre hasonlóképp, mint más mezőgazdasági ágazatban boldogulást remélő társaikra.

Az ötven-hatvan forintos felvásárlási ár mellett nem lehet megélni, pedig a szőlő sok kézi munkát, befektetést igényel. Sok gazda vágatta ki az ültetvényét, és adta fel régi álmait, jövedelemforrását. Szüreti körképünkön arra próbáltunk rávilágítani, ki-ki hogyan éli meg a mai helyzetet.

A Vadkert felől érkező vendégek szeme meg-megakad a város-széli, virágzó gazdasági életre valló hotel épületén és a mögötte elhelyezkedő pincészeten. A húsz ezer hektoliteres kapacitású Pohan-Vin Pincészet napjai azonban meg vannak számlálva.

- Nem vásárolunk fel szőlőt, mert felhagytunk a feldolgozással, sőt még az eddigi termőterületeinket is megszüntettük. A javát támogatott formában kivágtuk. Sajnos szembesülni kellett azzal, hogy ez az ágazat nem váltotta valóra az elképzeléseinket - tájékoztatott Pohankovics Edit.

Az István Borházban is felkészültek az idei betakarításra. Egyelőre csak néhány, már szüretképes fajta áráról kaptunk információt. Csengődi István szerint ezt az alacsony árat az uniós piac diktálja.

- Az idei termés minőségében jó lesz, legalábbis a jelenlegi kilátások szerint. A termésátlagok magasabbak, mint tavaly, körülbelül 20 százalékkal több szőlő termett. Ennek köszönhetően van miből válogatni a felvásárlóknak.

A nálunk szerződött gazdák most is előnyt élveznek a beszállításnál. A cserszegi fűszeresért 68 forintot tudunk adni, az egyéb fehér szőlőfajtákért pedig 17,1 mustfok felett 50 forintot. Ha nem éri el az alábbi mustfokot, 5 forinttal kevesebb jár érte.

A kékfrankos és a kadarka árát még nem alakítottuk ki, de biztosan alacsonyabb lesz, mint tavaly. Vörös borból még mindig vannak készleteink.

Idén több termett

A Páhi felé vezető úton működik a Domro Borgazdaság Kft. Számos környékbeli gazda állt velük kapcsolatban az elmúlt években. Szvetnyik Zsolt az alábbi információkat osztotta meg velünk.

- Jelenleg a cserszegi fűszeresért 60 forintot fizet a cég, ha eléri a 17,1 mustfokot. Minden ettől való eltérés 3 forint csökkenést eredményez. Az egyéb fehér szőlőkért 50 forint jár, éppúgy mint a kadarka, oportó, és a korai piros szőlőkért.

Az ár felét három héten belül, a másik felét pedig márciusban fizetjük ki a termelőknek. Ez az ár még képlékeny, a piaci viszonyok döntik el, hogy elmozdul-e. A hazai borok kereslete visszaesett, a feldolgozási költségek pedig egyre növekedtek.

A számos versenyen kiválóan szereplő Boranal Kft. felvásárlással foglalkozó vezetője, Pecznyik László bizakodóan tekint a jövőbe.
- Nagyon szép borok készülnek az idei termésből. Kellő napsütés volt a szőlőre, jég csak ritkán sújtotta a birtokokat.

Mivel a termésátlagok 20-25 százalékos növekedést mutatnak, a velünk szerződésben álló gazdák termése felvásárlási igényünknek eleget tesz. Jelenleg csak kadarka árakat tudok mondani: 15,5 mustfokig 50 forint, 17,5-ig 60 forint, és 17,5 felett 100 forint. Vásárolunk még ottonel muskotály fajtát is, de annak még nincs itt az ideje. Kékfrankos és cabernet fajták két-három hét múlva kerülnek betakarításra, árakat később alakítunk ki.

Olcsó bor – olcsó szőlő

Simonyi Zoltán, az Eszesvin borásza többek között abban látja az alacsony felvásárlási árak okát, hogy csökkentek a világpiaci árak, az országot elárasztották az olcsó olasz és egyéb külföldi borok. Az alacsony életszínvonal meghatározza a borfogyasztási szokásokat is, mivel az olcsó borokat keresik tömegesen.

- Amíg a piacon kelendőbb a 200-300 forintos bor palackonként, addig nem várhatunk elmozdulást. Olcsó bort csak olcsó szőlőből lehet előállítani. A piaci szereplők egymással lefelé licitálnak, hogy az ő termékük fogyjon. A baj forrása az, hogy nincs fizetőképes vásárlóerő.

Ahhoz, hogy tisztességes árat tudjunk megadni a szőlőért a termelőnek, legalább 400-500 forintos áron kellene értékesíteni a borok palackját. Mi most a cserszegi fűszeres, muskotály és irsai szőlőfajtákért 65 forintot adunk. A felét 21 napon belül, a fennmaradót január 31-ig fizetjük ki. Bárkitől vásárolunk, de előtte fel kell iratkozni.

Hiányzó összefogás
Bús Mihály ősidők óta szőlőt termel. Családi birtoka idős kora miatt az utóbbi évekre erősen megcsappant. Ma egy hektár kékfrankos területe van, saját maga műveli.
- Voltak évek, amikor egy hektárból komoly bevételünk származott. Kocsit vettünk és szép karácsonyi ajándékokat a gyerekeknek. Ma elkeserít a szüret. A támrendszer olyan öreg, hogy nem bírja a gépi szedést, hiába lenne olcsóbb.

Napszámost találni sem könnyű, a gyerekek sem érnek rá. Adminisztráció, munkaügyi felügyelők, ez az izgalom már nem nekem való. És a pénzünkre is várhatunk tavaszig, mert csak akkor fizetnek ki. Az a baj, hogy a magyar paraszt csak otthon lázong. Majd ha itt is felborítanák a külföldi kamionokat, ha árut hoz be az országba, mint a franciáknál, akkor nem forgolódna a tartálykocsi annyit olasz borokkal a környékre. De a gazdák zöme csak a csodákra vár.

Mindnyájan tudjuk, hogy milliárdokat harácsoltak össze bizonyos borászatok, több százezer hektoliter pancsolt bort forgalmaznak, most meg a termelőtől elveszik azt a kis profitot is, amit még hozna a szőlő. 50 forintért kénytelenek vagyunk odaadni nekik, mert különben ránk rohad a termés.

Összefogás? Nem divat az a magyarnál. Elég, ha a felvásárlók fognak össze, ellenünk. A termelő meg, ha nem tetszik neki, vágja ki a szőlőjét. Úgyis sokuknak csak a papír kell, „jó fajta nedűt” abból is tudnak készíteni.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok