SZLOVÁKIÁBAN NEM LESZ TOKAJI?

2009-04-23 | dunatv.hu
Stanislav Becik szlovák földművelési miniszter bejelentette, nem egyezik bele, hogy Magyarország szűkítse a történelmi borvidék szlovákiai területét. Erről már tájékoztatták is a brüsszeli illetékeseket - jelentették be a Pozsonyban. Az agrárminiszter élesen bírálta elődjét, Simon Zsoltot, aki 2004-ben megállapodott magyarországi kollégájával arról, hogy a tokaji borvidék országukban legfeljebb 564 hektár lehet.

A megállapodásra azért volt szükség, mert az Unió, - Európában egyedüliként - határon átnyúló borvidéket védett le. Ilyenkor a nagyobb részt birtokoló ország jogszabályai érvényesek.
SZLOVÁKIÁBAN NEM LESZ TOKAJI?

Az Unió Magyarországnak adta meg a tokaji névhasználatot, azzal a kitétellel, hogy rendezze a vitát Szlovákiával. Ez 2004-ben úgy tűnt, sikerült. Magyarország hozzájárult ugyanis ahhoz, hogy a Trianonban elcsatolt 3 tokaj-hegyaljai község 172 hektárnyi területe helyett, a szlovák oldalon 562-t vegyenek figyelembe. Az új szlovák kormány azonban most 908 hektár beszámítását követeli.

1924-ben létrejött egy kutatási hivatal, amely tudományos mérések alapján jelölte ki a 908 hektárt, amit az 1959-es szlovák bortörvényben el is fogadtak úgy, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy most megnőtt ez a terület. Mi pedig ragaszkodunk ehhez a 908 hektárhoz, mert ezen a vidéken ugyanolyan módszerrel ugyanolyan minőségű bort termelünk – jelentette ki Marieta Okenkova, a Szlovák Mezőgazdasági Minisztérium külföldi koordinációs igazgatója.

Ügyeskedés?


Ha igaz az, amit Ön állított, hogy a minisztérium azt mondja, hogy 1959 előtt, akkor ez a melléklet miért nem 908 hektárról szól? – tette fel a kérdést Simon Zsolt, Szlovákia volt agrárminisztere.

A volt mezőgazdasági miniszter szerint, a Magyarországgal való megállapodáskor, légi felvételeket, sőt Mária Terézia korabeli telekkönyveket is figyelembe vettek. Amennyiben a tudományos kutatások alátámasztják a most követelt 908 hektár kijelölését, tárcája is ragaszkodott volna a terület bevonásához. Így Simon Zsolt inkább ügyeskedést sejt a dolgok mögött.

908 hektár bizonyítatlanul


Simen Zsolt azt mondta, sokszor kérte a munkatársait arra, hogy mutassanak be bármilyen olyan dokumentumot, kutatási eredményt, ami a 908 hektárt alátámasztja. Egyetlenegy esetben sem kapott ilyen bizonyítékot. A 908 hektár Szlovákiában 1996-ban került a törvénybe. Pont abban az időben, amikor HZDS kormány volt hatalmon, pont akkor, amikor HZDS privatizálta a tokaji állami birtokot és pont akkor, amikor ezt a HZDS miniszter tudta megtenni.

A politikusok ugyanis minden híresztelés ellenére sem ostobák, így jól tudják, hogy olcsón megszerzett földjük értékesebb, ha rajta az Unió védte Tokaji cégér - mondta a volt miniszter. A 2004-es megállapodáskor Magyarországot ez nem érdekelte, az viszont annál inkább, hogy a határon túli magyar gazdák ne járjanak rosszul.

Magyarország nagyvonalú volt

Magyarország annak idején igen nagyvonalú volt, amikor ebben az ügyben, amiben eleve elzárkózhatott volna mindenféle együttműködéstől, az ottani gazdákra való tekintettel együttműködést ajánlott. Ehhez a feltételeket teljesítenie kell Szlovákiának. Egy: le kell határolni a területeket, kettő: át kell venni a jelenleg hatályos tokaji bor készítésére vonatkozó jogszabályokat – közölte Horváth Csaba, Tokaji Hegyközségi Tanács főtitkára.

Magyar szakértők szerint, amennyiben a szlovákok nem engednek a 908 hektárból, a náluk palackozott borokra nem kerülhet a tokaji vagy tokajska felirat. Az Unió akkor ugyanis a névhasználat jogát kizárólag a Tokaj borvidék 90 százalékát birtokló Magyarországnak engedélyezi, amely ennek megsértése esetén a Hágai Bírósághoz fordul.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok