SZÁZEZER FORINT HÁROM PALACK BORÉRT

2010-09-19 | László Ágnes
Újabb rekord született a 19. Budapesti Nemzetközi Bor –és Pezsgőfesztivál Jótékonysági Borárverésén. A 3 millió 300 ezer forint végösszeget a szervezők a korábbi évek hagyományait folytatva, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak ajánlották fel.

Szeptember 17-én, az Experidance Rendezvényházban, gálavacsorával egybekötött és a Tabulatura együttes közreműködésével megtartott rendezvényen tízedik alkalommal került sor arra, hogy a borászok - a Magyar Szőlő - és Borkultúra Nonprofit Kft. szervezésében - összefogtak a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal azért, hogy segíthessenek a rászorultakon.
SZÁZEZER FORINT HÁROM PALACK BORÉRT

Az eseményen, ahol Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője és Győri Dani Lajos, a szolgálat ügyvezető alelnöke köszöntötte a vendégeket, 45 tétel került „kalapács alá”. Az árverést dr. Dula Bence, szőlő-bortermelő, nemzetközi szaktanácsadó vezette le. A gálavacsora fogásai között a felajánlott tételek termelőitől kóstolhattak borokat a licitálók, az érdeklődők.

A magyar borászok, borászatok és más szervezetek nagyvonalú felajánlásai mellett a 11. VinAgora Nemzetközi Borverseny magyar és külföldi aranyérmes borai is lehetett licitálni. A jelenlévők aktív közreműködésével a jótékonysági célra felajánlott tételek többsége a kikiáltási árnál jóval magasabban, kétszeres, háromszoros áron talált gazdára.

Az egy palackos tételek közül, az indulási árhoz képest a legmagasabb vételi árat a György Villa Pincészet Kft. által felajánlott, 2007-es évjáratú, forgalomban nem kapható, 5 literes, György-Villa Cellection Villányi Merlot érte el, 15 ezer forintról indult és 60 ezer forintért vásárolták meg. Ugyancsak magas áron, 95 ezer forintért kelt el a Törley Pezsgőpincészet Kft. 2006-os évjáratú, kizárólag erre az alkalomra palackozott, Chardonnay alapborból készült 3 literes Nyers pezsgője.

A több palackból álló tételek közül arányosan a legmagasabb leütési árat – három palackért 100 ezer forintot – dr. Dula Bence 1999-es évjáratú Egri Hegybíró Bora – Egri Bikavér érte el, amelyet maga a borász ajánlott fel.

Magas, 105 ezer forintos leütési áron kelt el a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Pannonhalmi Infusio 2008 bora (6 palack), a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet 2002, 2003, 2006-os évjáratú Cabernet Franc válogatása (6 palack) és dr. Dula Bence másik felajánlása, az 1999, 2000, 2002, 2003-as évjáratú Dula-Válogatás (5 palack).

A kikiáltási árhoz képest magas áron talált gazdára Szepsy István 1997-es évjáratú Szepsy Tokaji Aszu 6 puttonyos (1 palack), Günzer Tamás 2007-es évjáratú Villányi Ördögárok Merlot Reserve (1 palack), Garamvári Vencel felajánlása, az 1997-es évjáratú Cabernet-Válogatás (Tiffán Ede, Gere Attila, Gál Tibor egy-egy palackja), a Nyakas Pince Zrt. felajánlása, a 2008-as évjáratú Budai Chardonnay (6 palack) és a Vinoport.hu Online Bormagazin felajánlása, a Vinoport Barátai Válogatás (6palack).

Az árverés végösszegét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ebben az évben az árvízkárosultak megsegítésére fordítja.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok