Somlói Juhfark Ünnep 2019
Nagy Sétálókóstoló: a legjobb Juhfark borok egy helyen, egy időben, október 12-én, a somlói Tornai Pincészetben
![Somlói Juhfark Ünnep 2019 Somlói Juhfark Ünnep 2019](http://borutazo.hu/kep/hir/juhfarkunnep2019-kep.2380.jpg)
A Juhfarkünnep a fajta reprezentatív, legnagyobb szabású bemutatója, amelyen a Somló meghatározó pincéi mutatják be a közönségnek legjobb Juhfark tételeiket. A Juhfark a Somló tökéletes párt alkot, az itteni különleges, vulkanikus terroir az ebből a fajtából készült borban mutatkozik meg legszebben – ami az egész világon egyedülállóvá és egyre keresettebbé teszi.
Ezért döntöttek úgy a Somló bortermelői, hogy minden évben megrendezik a Juhfark Ünnepét. Az idei sétálókóstolón a friss gyümölcsöstől, a testes, érlelt tételekig a legváltozatosabb stílusban elkészített, 2015-16-17-es borokat és 2018-as tartálymintákat kóstolhat a közönség, 16 pince, összesen 25 borát. A kóstolót mesterkurzusok, pincetúra és dűlőtúra egészíti ki. Az idei kóstoló újdonsága, hogy a somlóiak mellett egy vendégborászat, a szentantalfai Dobosi Pincészet is bemutatkozik. Természetesen most is lesz buszjárat Budapestről, és ingyenes transzferszolgáltatás a környék szálláshelyeiről, hogy mindenki maximálisan ki tudja élvezni a kóstolás örömét.
Résztvevő pincék:
Barcza Pincészet, Bogdán Birtok, Csordás-Fodor Borház, Fekete Pince, Hegedűs-Szabó Pincészet, Inhauser Pincészet, Kolonics Pincészet, Kőfejtő Pince, Kreinbacher Birtok, Somlói Apátsági Pince, Somlói Vándor, St. Margit Pincészet, Szalai Pince, Tomcsányi Családi Birtok, Tornai Pincészet. Vendég: Dobosi Pincészet, Szentantalfa.
Mesterkurzusok:
Utazás a Somló körül
Dűlőtúra a hegyen. Az úton érintett pincészetek legkedvesebb borai is megkóstolhatók.
Somlói Juhfark VS a világ nagy vulkanikus borai
Komplexitás, ásványosság, karakter. Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus összehasonlító kóstolója: 4 különböző stílusú Juhfark összekóstolása a világ nagy borvidékeinek klasszisaival.
A Juhfark arcai
Tornai vertikális Juhfark-kóstoló nemzetközi díjnyertes borokkal, vezeti: Tornai Tamás
Részletes program: https://www.tornaipince.hu/hu/hirek/somloi-juhfark-unnep-2019
További Hírek
![Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire. Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.](http://borutazo.hu/kep/hir/furmint_februar-kep.2391.jpg)
2020-02-20
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
![Nehéz elhinni, milyen esethez riasztották az osztrák tűzoltókat Nehéz elhinni, milyen esethez riasztották az osztrák tűzoltókat](http://borutazo.hu/kep/hir/keninger-kep.2390.jpg)
2020-02-20
Bizarr vészhelyzet alakult ki Lustenau városában.
![Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest! Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!](http://borutazo.hu/kep/hir/vincebudapest2020-kep.2389.jpg)
2020-02-19
Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.
![Irodalmi bor lett a REDy Irodalmi bor lett a REDy](http://borutazo.hu/kep/hir/villanyiredy-kep.2388.jpg)
2020-02-18
Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.
![Nem csak bor készül a szőlőből Nem csak bor készül a szőlőből](http://borutazo.hu/kep/hir/bestmedgrape-kep.2387.jpg)
2020-02-17
Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.
![Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak](http://borutazo.hu/kep/hir/vam-kep.2386.jpg)
2020-02-12
Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.
![Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet](http://borutazo.hu/kep/hir/debrecen_varosbora_2020_logo-kep.2385.jpg)
2020-01-30
A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.
![A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor](http://borutazo.hu/kep/hir/aszuszemek-kep.2384.jpg)
2020-01-30
A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.
![Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón](http://borutazo.hu/kep/hir/winelovers_grandkostolo-kep.2383.jpg)
2020-01-29
Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.
![360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban 360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban](http://borutazo.hu/kep/hir/sonoma-kep.2382.jpg)
2020-01-25
3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.
Akciók
Programok
![](http://borutazo.hu/kep/borregio/map01-map.2.jpg)
![](http://borutazo.hu/kep/borregio/map02-map.1.jpg)
![](http://borutazo.hu/kep/borregio/map03-map.4.jpg)
![](http://borutazo.hu/kep/borregio/map04-map.5.jpg)
![](http://borutazo.hu/kep/borregio/map05-map.3.jpg)
![](http://borutazo.hu/kep/borregio/map06-map.6.jpg)