Somlóért hozott létre díjat a Tornai Pincészet

2016-11-26 | bor.mandiner.hu

A Tornai Pincészetben szerdán első alkalommal átadták a Somlóért – Tornai Endre emlékdíjakat. A kitüntetést a pincészet tulajdonosa, Tornai Tamás helyi egyesületekkel közösen hozta létre, és mostantól évente azok kapják, akik a legtöbbet tették a Somló környékéért és az itteni borászat fejlődéséért.

Somlóért hozott létre díjat a Tornai Pincészet

A Tornai Pincészet alapításának 70., a pincészetet alapító Tornai Endre születésének 95. és halálának 5. évfordulójának tiszteletére alapított díj létrehozásának fő célja az, hogy elősegítse a térség értékeinek megőrzését és a somlói borászat fejlődését.

Az elismerés politikától független, civil kezdeményezés, rangját az alapítói célok mellett a hiteles, példaként szolgáló díjazottak adják. Két kategóriában adják át, a somlói borászatért és a Somló térségéért kiemelkedő teljesítményt nyújtó jelöltek közül választva. A jelöltekre a Somlókörnyéki Önkormányzatok Szövetsége és a Somlói Borrend Egyesület tett javaslatot, közülük az alapító a közönség internetes szavazatai alapján választotta ki a díjazottakat. A Tornai Endre emlékdíj érmek nagy tisztaságú, 4 unciás ezüstből készültek, tervezőjük Kósa István éremtervező-vésnök.

Az első díjazottak: Vaczkó László tanár, közéleti szereplő, volt somlóvásárhelyi polgármester (a Somló térségéért) és a képen jobbra látható Fehérvári Károly történész, borász, a Somló Borrend nagymestere (a somlói borászatért). Az alapítók indoklása szerint ők azok, akik munkájukkal, teljesítményükkel és személyes példamutatásukkal eredményesen járultak hozzá a Somló értékeinek megőrzéséhez, a Somló borászatának fejlődéséhez, borainak elismertségéhez, az emberi kapcsolatok erősítéséhez, a közösségi tudás gazdagításához, összességében a Somló és térségének fejlődéséhez.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok