SOLTVADKERTI DÍJÁTADÓ BUDAPESTEN

A XIV. Országos Cserszegi Fűszeres borverseny eredménye.

A hegy ismét Mohamedhez ment, ám most egy darabig ott is marad! Idén nyáron ugyanis a budapesti Szabadság-térre költözött a Duna Borrégió színe-java. A lipótvárosi garázs felett található "Hütte" látja vendégül a Duna Borrégiót és, mint a Duna Borok Kertje szolgál ma a XIV. Országos Cserszegi Fűszeres borverseny virtuális díjátadójának helyszínéül is.


Az egybegyűlt vendégeket a Duna Borrégió Borúti Egyesület főtitkára, Erdősi Mária köszöntette, Soltvadkerten és Budapesten egy időpontban, egyszerre, mivel a szervezők on-line közvetítést tettek lehetővé a 16:00 órakor kezdődő díjátadást megelőző eredményhirdetésről.
SOLTVADKERTI DÍJÁTADÓ BUDAPESTEN

A főtitkár asszony büszkén mondta el, hogy Soltvadkert az a hely, ahol 2007-ben a év vendéglőjét (Anna borház), az év sportolóját (Szávay Ágnes) és az év bortermelőjét (Frittmann János) választották meg, idén először - az amúgy hagyományosan a Balatoni Borrégióban megrendezésre kerülő eseménynek - a XIV. Országos Cserszegi Fűszeres Borversenynek adhatott otthont.

Az ötlet a helyszín, Soltvadkert megválasztására Frittmann Jánostól származik, aki egyben a verseny szervezője is. A 2007-es év bortermelője úgy gondolta, hogy a Cserszegi Fűszeres borversenynek az ország legnagyobb cserszegi termőhelye méltó színhelye lehet. És nem csak, hogy helyszíne de nyertese is lett. A 11 borvidékről beérkezett szépszámú 37 tételből a szakavatott, neves zsűritagok, vakkóstolás során 100 pontos bírálati rendszereben három kategóriában (forgalmi-, termelői-, muzeális asztali- és tájborok) választották ki legjobb hármat. A dobogós helyezést elért borokat Lehoczki Ferenc polgármester ismertette, miszerint az első és legmagasabb pontszámot elért bor Kévés József Cserzsegi Fűszerese volt, melyet a Birkás Pincészet és Frittmann János Cserszegije követett. Egyben a borok megkóstolására a helyszínre is invitált, hiszen ezen a hétvégén kerül megrendezésre Soltvadkerten a színes programokat nyújtó Borfesztivál.

A zsűri döntésének helyességét a vendégek nem csak a helyszínen mérhették le, de Budapesten is, ahova a nyertes borok 1-1 palackját futár szállította a Duna Borok Kertjébe. A borokat Benkó Péter sommelier kínálta a vendégeknek. Véleménye szerint a nyertes bor magában hordozza a borfajta jellemző jegyeit, jó a savgerince, ami rendkívül fontos és nem túl hangsúlyos, vagy bántó. Kérdésünkre, miszerint egy kevésbé ismert bortermő nyerte el a díjat elmondta, hogy pontosan ez a vakkóstolási verseny lényege, hogy olyan borok is megmutatkoznak, akik kis-vagy középtermelő kezei közül kerülnek ki, biztatást adva ezzel a fogyasztóknak, hogy nagyon sok megbízható kistermelője van az országnak.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok