SIKERESEN SZEREPELNEK A MAGYAR BOROK A KÜLFÖLDI TURISZTIKAI VÁSÁROKON

A múlt hétvégén ért véget a Bécsi Turisztikai Kiállítás és Vásár, ahol Magyarország volt a díszvendég. A magyar pavilonnál Pfiffer Katalin Magyarország Borkirálynője 2010 kóstoltatta a hazai borokat az érdeklődő közönséggel.

Milyen borokkal érkeztél Bécsbe?

A Magyar Turizmus Zrt. felkérésére kóstoltattam a négy nap alatt a pavilon direkt erre a célra kialakított központi pultjánál.
SIKERESEN SZEREPELNEK A MAGYAR BOROK A KÜLFÖLDI TURISZTIKAI VÁSÁROKON

A borokat többségében felajánlásként kaptam Tokaj-Hegyaljáról a Béres Szőlőbirtok és Pincészet, a Tokajicum Borház, az Oroszlános Borvendéglő és Sopronból a Weninger Pincészet, valamint a Taschner Borház jóvoltából. Ők szoktak mintákat küldeni azokhoz a rendezvényekhez, ahol részt veszek.

Hogyan fogadták a magyar borokat?

Mindenkinek tetszettek a kóstoltatott borok. Sokan meglepődtek, hogy milyen jó boraink vannak, mert a többség még mindig negatívan vélekedik a magyar borokról korábbi rossz tapasztalataik alapján. Abszolút elmondható, hogy száraz párti volt a közönség és főleg a vörös borokat keresték. Tokajból pedig a nagyon édes borok voltak a népszerűek, így az aszúk és a késői szüretelésű hárslevelű fogyott a legjobban.

Korábbi rendezvényekkel összehasonlítva, milyen volt a Bécsi közönség aktivitása?

Előzőleg Londonban kóstoltattam a magyar pavilonon. Ahhoz képest itt kisebb volt az érdeklődés, de talán ez azzal magyarázható, hogy míg Ausztria szintén bortermelő ország és a közeli Burgenland Sopronhoz hasonlóan jó borokat termel, addig Anglia ki van éhezve a kontinens délebben fekvő területeiről érkező borokra, így ott a magyar borokat ennek megfelelően nagyobb lelkesedéssel fogadták.

Hová mész legközelebb?

Most kezdődik a boros szezon, a tavasz közeledtével egyre több rendezvény lesz. A Magyar Turizmus Zrt-vel is lesznek még előreláthatóan közös megjelenéseink, aminek nagyon örülök, mert így széles körben tudom képviselni a magyar bor érdekeit.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok