SIKERES BEMUTATKOZÁS

2008-09-02 | junibor.hu
SIKERES BEMUTATKOZÁS

A Junibor első nyilvános közönségkóstolója óriási siker volt, több százan voltak kíváncsiak a fiatalok boraira augusztus 30-án Etyeken, a Rókusfalvy Teraszon.

A kóstoló délután kezdődött, és a nagy érdeklődésre való tekintettel másfél órával tovább tartott az eredetileg tervezettnél. Szerencsére nem fogytunk ki a borból és a szóból sem. Az érdeklődők kötetlenül tájékozódhattak az ifjak- és az egyesület céljairól, a hangulatot pedig nagyban emelték a jó borok és az igényes körülmények. Az asztalok mindkét oldalán megkönnyítette az életet, hogy végre felzárkóztunk a világhoz azzal is, hogy elmaradt a már megszokott jegyrendszer, a minden egyes poharat és mellette elhangozott mondatot kissé fanyarrá tevő fizetés. A kóstoló így kitűnő ár-érték arányt mutatott, hiszen mintegy 50 féle bort kóstolhattak a vendégek 2500 forintért a legújabb Spiegelau kristálypoharukból. A borkedvelők a gyakorlatban bebizonyították, hogy időszerű volt a változás, hiszen a bor senkinek sem ártott meg, sőt! Az újítás tehát bevált, megtartjuk, és másoknak is jó szívvel ajánljuk.

A közönség ezen a rendezvényen végre olyan sokszínűséget mutatott, mint a borok. Rengeteg új, fiatal arcot láttunk, akikre őszintén szólva nagyon számítottunk. Mellettük teljes harmóniában ott voltak a véleményformálók, a szakma, a vendéglátás, a szakírók, kereskedők. Izgalmas volt együtt látni a régi ismerősöket és az új érdeklődőket. A társaság vibrálással, új lendülettel töltötte meg az üvegezett teraszt, amely felépítésével is kifejezte azt, hogy sikerülhet több dolog előnyeit egyszerre élvezni.

A kóstoló után pillanatok alatt változott át a terem szórakozóhellyé úgy, hogy a stábnak köszönhetően az átmenet fájdalommentes volt, a színvonal pedig továbbra is magas maradt. A beszélgetésre alkalmas asztalokkal tarkított sarok, a hosszú bárpult, a hatalmas kert és a frappánsan elhelyezett tánctér legszebb klubélményeinket idézte, a fények és a zene pedig biztosította a pillanat hangulatának megfelelő fiatalos pörgést, hajnalig.

Terveink szerint az etyeki rendezvény hagyomány lesz, a nyár utolsó partija a borok fiatal szerelmesei számára.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok