ProWein Düsseldorf magyar pálinkákkal

2017-12-05 | Hírszerkesztő

Örömmel jelenthetem, hogy a jövő évben visszatérünk Düsseldorfba, Európa legnagyobb szeszesital szakkiállítására és 2018. március 18-20. között a Spirit pavilonban mutatjuk be a hazai pálinkák legjavát, szoros együttműködésben partnereinkkel a Földművelésügyi Minisztériummal és a Pálinka Nemzeti Tanáccsal – jelentette be Daróczi László, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője a rendezvény mai sajtótájékoztatóján.

 

ProWein Düsseldorf magyar pálinkákkal

Düsseldorfba az AMC 43 négyzetméteres közösségi standdal és három hazai kiállítóval jelenik majd meg – tette hozzá Daróczi László jelezve, hogy a kitelepüléssel azt szeretnénk elérni, hogy a magyar gyümölcspárlat ezen régió kereskedelmi kapcsolataiban is méltó alternatívaként szerepeljen a jövőben a minőségi aperitifek és röviditalok között.

 



Marius Berlemann a ProWein vásárok igazgatója felszólalásában arról beszélt, hogy a jövő év márciusában, Düsseldorfban szerveződő borászati szakkiállításon újdonságként a kézműves termékekre, a kézműves sörökre és borokra irányítják rá a figyelmet. A ProWein 2018-ban már 10 csarnokban, több mint 500 kiállítói kóstoltatással és közel 20 szemináriummal, önállói kiállítói térbe elhelyezett bioborokkal mintegy 200 bioborászat árukínálatával várja a szakmai látogatókat. 

Az idei ProWein tapasztalatai kapcsán elhangzott, a minden idők legtöbb, összességében 60 ország, 6615 kiállítóját felmutató ProWein 58500 szakmai látogatót vonzott 131 országból, így 6 év alatt 50%-al sikerült a szervezőknek megemelnie a ProWein események látogatói számát. 

A vendégek kétharmada ezeken a szakvásárokon csúcsvezető és minden második látogató kereskedelmi üzletet is köt, új beszállítóra lel a szakvásáron, érdemes tehát ezeken az eseményeken megjelenni.

Gál Zsombor, a Magyar Turisztikai Ügynökség Bor- es Gasztromarketing főosztályvezetője beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a ProWein történeteben először az MTÜ közösségi standjának közvetlen szomszédságában lesznek elhelyezve az önálló standdal érkező magyar kiállítók is, s ez alkalommal már a megújult arculati elemekkel ösztönzik a magyar borok megízlelésére, megvásárlására a látogatókat. A tervek szerint a magyar borok mellett az MTÜ a magyar gasztronómia megismertetése érdekében kóstoltatásokkal és különleges cateringgel is készül.

A jövő évi esemény beharangozásaként szervezett sajtótájékoztatón részt vett dr. Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium borágazati feladatokért felelős miniszteri biztosa és Gál Péter, az FM eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár is.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok