Pinty került a boros címkére

2019-04-02 | Hírszerkesztő

A Nagygombos Borászat a Mátrai borvidéken található, a 90 hektárról a fiatal női borász, Barta Anna készíti a borokat. A pincészet életében új fejezetet jelent a portfólió és az arculat megújítása.

Pinty került a boros címkére

„Mióta átvettük a pincészetet, azóta sokféle arcát kerestem Nagygombosnak, és úgy gondolom, mostanra állt össze teljes egésszé a kép. Sok munkánk van a szőlőterületek megújításában, a borokban, és nemsokára a csodaszép műemléki birtokközpontunk felújítása is megkezdődik” – mesél az eltelt időszakról Barta Anna. „Itt volt az ideje az új címkéknek. Ezt Laki Eszter dizájnerre bíztuk, akinek sikerült egy fiatalos, friss arculatot alkotnia. A portfólió is letisztult, most már konkrét tervek alapján tudunk dolgozni, miközben a számomra kihívást jelentő kísérletezésről sem kell lemondanom.”



A dizájner

Laki Eszter grafikus már sok izgalmas projektben vett részt, könyvektől a kávézók, éttermek arculatán át egészen a kozmetikai termékek dizájnjáig sok mindent tervezett, de a boros, sőt a sörös címkék világa sem idegen tőle.

„Az alap címkecsaládnál a célom a könnyen felismerhető, tiszta, minimalista stílus kialakítása volt. A színek ismétlődve visszaköszönnek az egyes palackokon, a két címkén található fél gombot szimbolizáló motívum pedig – ami a Nagygombos Birtok nevére utal – kiad egy közös egész gombot, ha egymás mellé rakjuk az üvegeket” – foglalja össze a koncepciót Laki Eszter. „A prémium címkecsaládhoz az erdei pintyet Annával közösen választottuk vezető motívumként, azt a madarat, ami az apjától tanul énekelni, ahogy Anna is sokat köszönhet az édesapjának, hiszen tőle kapta az inspirációt a borászkodáshoz.”

A kidolgozásban az aranyszín és az egyedi, bélyeget idéző stancforma a prémium kivitelezést erősíti, a természetközeliséget pedig a földszínek szimbolizálják. A tervező számára fontos volt a közös gondolkodás, és az, hogy volt idő megismerni egymást, ami segített abban, hogy itt is az átlagostól eltérő megoldásokat, extra technikákat tudjanak alkalmazni.

Új portfólió

Az alap borcsaládba tartozó Nagygombos Játékos Rosé több szőlőfajta erényeit egyesíti, a bor kiegyensúlyozottságában és aromáinak összetettségében szerepet játszik, hogy tudatos házasítási folyamat révén születik meg. A Nagygombos Kékfrankos Rosé a fajta elegáns jegyeit hozza, és igazán széles körből lehet hozzá ételt ajánlani. Az Illatos Fehér és a Könnyed Vörös házasítások, amelyek a Mátrai borvidék gyümölcsös, könnyed arcát mutatják be a stílus kedvelőinek.

A prémium borcsaládba, amely Barta Anna nevét viseli, a rozék közül a legkifinomultabb tétel, a Gamay Noir Rosé tartozik, amelynek a gyümölcsaromák mellett megjelenő finom, hordós érlelés ad újabb réteget. A Magna Mátra Történelmi Egyesület egyik alapító tagjaként a borászat kiemelten kezeli a Kárpát-medencei fajtákat, és Magna borukat a szabályozásának megfelelően hárslevelű, kékfrankos vagy kadarka fajtákból képzelik el, amely mindig a prémium portfólió részét képezi majd. Emellett a Barta Anna által készített egy-egy kísérleti bor visz izgalmas színt ebbe a borcsaládba.

Változások a birtokon

A borászat továbbra is kiemelten kezeli a rozékat, egy-egy évjáratban 3 különböző tétellel is megjelennek a piacon. A borvidék kiegyenlített éghajlata kedvez a szőlők lassabb és egyenletesebb érésének, és emiatt igazán gyümölcsös alapanyagot lehet innen szüretelni, miközben a rozékban oly fontos élénk savak is megmaradnak. Az egy tagban fekvő szőlőterületet környezetbarát módon művelik, és a borok készítésénél is a minél kevesebb beavatkozásra, a természetességre törekszenek, és arra, hogy megadják a kellő időt a bornak.

Az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt fektettek az ültetvények modernizálására, megújítására, új szőlők telepítésére, valamint az 1880-as években épült műemléki birtokközpont felújítása is hamarosan megkezdődik; ezzel a cél az, hogy a borászat összes funkciója egy épületbe kerüljön. Ennek részeként a földszinten kerül kialakításra az erjesztőtér, mögötte egy feldolgozóval, a főépülettől elkülönítve pedig egy új, palackos érlelést szolgáló raktárt építenek.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok