PINCEBŐVÍTÉS VÁRDOMBON

2009-01-26 | kisalfold.hu
Isten áldása van újjáélesztett borászati tevékenységünkön, amely az emberek örömére szolgál. A pincészet azért ajándék az apátságnak, mert több közösséghez nyitott új utakat – mondta Várszegi Asztrik főapát az apátsági pincészet bővítésének ünnepélyes átadásán.

– A pincészet új részének átadásán természetesen rácsodálkozunk az újra, közben pedig arra is, hogy a szőlészet-borászat régi tevékenysége bencés közösségünknek, amit pár éve élesztettünk újjá Pannonhalmán – mondta Várszegi Asztrik főapát, amikor megáldotta az épületrészt.
PINCEBŐVÍTÉS VÁRDOMBON

Arról is szólt, hogy jobb napot nem is választhattak volna az avatóünnepséghez, ugyanis január 22. Vince napja. Szent Vince vértanú pedig a szőlősgazdák és a pincemesterek védőszentje. A hagyomány szerint ilyenkor hajnalban a tőkéket a gazda meghinti a Szent János napján megáldott újborral, hogy a következő termés is jó legyen.

A beruházók, a hatóságok, a partnerek, a tervezők és a kivitelezők jelenlétében Hortobágyi T. Cirill perjel arról beszélt, hogy a 2003-ban elkészült pince bővítésével lezárult borászati beruházásuk fejlesztése. A pince 300 négyzetméterrel lett nagyobb. Nyár végén kezdődtek el a munkák, melyek során 10 ezer köbméter földet hordtak el és a hegyoldalt lőttbetonos technológiával megtámasztották, így létrejött az úgynevezett nyílt munkagödör, ahova beépítették a vasbeton szerkezetet. A szigetelés után visszahordták fölé a földet; már csak a parkosítás van hátra. A 300 millió forint összköltségű projekt feléhez nyert pályázati úton, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében uniós alapból támogatást a pincészet. De a beruházásnak része volt a présház technológiájának fejlesztése is és különböző eszközök beszerzése.

Liptai Zsolt borász a föld alatti részben körbevezetve a vendégeket elmondta: a korábban 1860 négyzetméteres pince most már 2160 négyzetméter területű. Erre magyarázata szerint azért volt szükség, mert az elmúlt öt évben kiderült: nagyobb hely kell a raktározáshoz, hogy a piac igényeihez alkalmazkodni tudjanak és az érleléshez is. A nagytestű pannonhalmi fehérboroknak ugyanis jót tesz a hosszabb palackos érlelés.

Látszott is az új pincerészben, hogy egymás fölött négy szinten tárolják a rácsos rekeszeket, amelyekbe belefektetik a palackozott fehérborokat. Emellett a fehérborok hordós érleléséhez is egy külön terem áll már rendelkezésre.

A korábban 1860 négyzetméteres pince most már 2160 négyzetméter területű.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok