PÉNZ HELYETT BORRAL AKARNAK KIFIZETNI 440 TERMELŐT
Ez azzal járna, hogy mintegy 1000 hektáron kétségessé válik a pénzhiány miatt a szőlőtermelés finanszírozása - közölte Tarsoly József a borgazdaságnak hitelező termelők részvételével megtartott válságkezelő fórumon az MTI-vel.
Elmondta: a volt szövetkezet tagjai egy szerződéstervezetet kaptak az Egervin Zrt. jogutódjaként működő Integrált Borgazdaság Zrt.-től, miszerint a cég borban fizeti ki a tagokkal szemben fennálló, a 2006-ban és 2007-ben átvett szőlőért járó tartozását. Ez mintegy 300 millió forint természetbeni kiegyenlítését jelentené, mégpedig a cég által meghatározott árakon: eszerint a fehérbor literjét 252, a vörösborét 288, a bikavér alapanyagául származó borokét pedig 312 forintos áron számolnák be.
Ezzel egy időben valamennyi hitelező lemondana készpénzes követeléséről - ismertette a felkínált szerződési feltételeket Tarsoly József. A feltételeket eddig mintegy 100 termelő fogadta el. A többiek is csak a rossz és a rosszabb közül választhatnak, hiszen a cég felszámolása bármikor megkezdődhet. Akkor pedig a bort sem kapják meg a termelők, így annak értékesítése révén sem jutnak pénzhez - mondta a hegybíró. Beszámolt arról, hogy az Integrált Borgazdaság Zrt. az év végéig vállalja a bor tárolását azok számára, akik aláírják a felkínált szerződést.
További Hírek
2020-02-20
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20
Bizarr vészhelyzet alakult ki Lustenau városában.
2020-02-19
Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.
2020-02-18
Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.
2020-02-17
Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.
2020-02-12
Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.
2020-01-30
A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.
2020-01-30
A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.
2020-01-29
Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.
2020-01-25
3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.