PALACKOZZÁK AZ IDEI ÉVJÁRAT ELSŐ BORAIT VILLÁNYBAN

Az úgynevezett újborokat egészen év végéig lehet kapni. A gyorsított eljárással készülő borokat a hagyomány szerint Márton nap közeledtével hozzák forgalomba a borászok és egészen év végéig lehet őket kapni. Az úgynevezett újborok - jellemzően a rosé és a portugieser - a tavaszi nagyborok elődei.
bor

Aki Márton napján újbort nem iszik, egész évben szomjazik. Így tartja legalábbis a mondás. Ehhez pedig a villányi borászok is alkalmazkodnak. Az első újborokat már a legtöbb helyen elkezdték palackozni.
PALACKOZZÁK AZ IDEI ÉVJÁRAT ELSŐ BORAIT VILLÁNYBAN

"Illatában a friss ropogós cseresznyére, kicsit olyan málnás, szamócás jellegű illat, és az ízében is ugyanezek tükröződnek vissza az oportónak a fajtajellegével együtt "- mondta a Híradónak Riczu Tamás.

Videó: Palackozzák az idei évjárat első borait Villányban

Riczu Tamás 3000 palackkal készít a portugieserből Márton napra. Az idei évjáratokat később tudták csak leszüretelni, ezért idén három helyett csak két fajta újbort készít.

"Jellemző az volt az elmúlt években, hogy 3 fajta újbort tudtunk tölteni Márton napra, egy fehéret, az olaszrizlinget, egy rosét és egy portugiesert, most ebben az évben csak a rosé és a portugieser lesz Márton napi újborként forgalomba hozni" - tette hozzá a villányi borász.

Az újborokat azonban nem lehet bármikor palackozni. Több országban szigorúan szabályozzák, mikor lehet az újbort forgalomba hozni. Franciaországban például november harmadik hetének csütörtöke előtt tilos újbort árusítani. Magyarországon ilyen megkötés nincs, a magyar borászok a Márton napi hagyományhoz igazítják a borkészítést.

"Elsőként az országban itt kezdték el palackozni az újborokat, tehát még a szüret évében, ez azt jelenti, hogy Márton napra, november 11-ére forgalomba kerülnek, ez általában rosét illetve kék oportót jelent, bár az elmúlt évben kicsit bővülni látszik a paletta, tehát 1-2 fehérbor is bekerült" - közölte Nagy Gergely, hegybíró, Villány.

Bár ugyanabból a szőlőből vannak, ezek a borok mégsem ugyanazok, amelyek tavasszal kerülnek a polcokra. Az újbor ugyanis a hagyományostól eltérően egy gyorsított eljárással készül.
A szakemberek szerint igen magas technológiai színvonalat követel ez a borfajta. Villányban éppen ezért csupán 15-20 termelő készít újbort, melyek Karácsonyig maradnak a boltokban.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok