ÓRIÁSI SIKERE VOLT A BORUDVARNAK KISKUNHALASON

ÓRIÁSI SIKERE VOLT A BORUDVARNAK KISKUNHALASON

Lovagokkal, népzenével indult a reneszánsz év Kiskunhalason.

Rendkívüli sikert könyvelhet el magának a lelkes szervező gárda, hiszen a május elején megtartott, Város napi rendezvénysorozaton az ország legjobb boraival, ragyogó előadókkal és jókedvű, népes közönséggel találkozhatott, aki kilátogatott a Hősök ligetébe.

A négynapos program zászlófelvonással indult. A megnyitó érdekessége az volt, hogy páncélos lovagok és úrhölgyek társaságában történt, ugyanis a kaposvári Fekete Hollók Rendjének, mint lovagrendnek a tagjai tették színesebbé a rendezvényt. Halason most kezdődött a reneszánsz év.

A zászlófelvonás után nagy páncélzörgés közepette a vitézek és a hölgyek, valamint az érdeklődők átmentek a hollós szökőkúthoz és emlékszalagot kötöttek rá. A szalag hirdeti a reneszánsz évének kezdetét, valamint hogy Halas tiszteleg a Hunyadiak emléke előtt. Nem véletlenül, hiszen a város egykoron Hunyadi birtok volt.

A ligetbe látogatók a Borudvarban az ország 15 ismert borászatának legjobb nedűiből kóstolhattak. A borokat szakmai zsűri is értékelte. Fehérbor kategóriában Balatonlellére került a fődíj, a rozék közül a soproni Taschner pincészet kékfrankosa győzedelmeskedett. A vörösborok között a Salánki Pincészet vitte a pálmát 2003-as Mithras Cuvée-jével. Megválasztották a II. Halasi Borudvar főborát is, ami a 2007-es Somlói Juhfark lett. A Cultures Moris Redemptinis Borrend ünnepélyes keretek között tiszteletbeli tagjává választotta Koch Csabát és Salánki Sándort.

A napsütéses időjárás kedvezett a rendezvény látogatóinak, akik kulturális élményekkel is gazdagodhattak. A népzenét játszó kecskeméti Csík zenekarnak hatalmas sikere volt, ami persze nem csoda. Az együttes közel húsz éve avatott közvetítője a népzenei hagyományoknak.

A Cimbali Band TransBalkan Express című műsora betekintést adott a népzene világába Budapesttől a Balkánon keresztül egészen Görögországig. A Szilaj Citerazenekar, a Vivat Bachus énekegyüttes, a Rézangyalok fúvósok, Vladár Károly és barátai, Vesztergám Miklós tárogató művész, a Lyra együttes, Fábri Géza és a Mentés Másként zenekar szórakoztatták a nagyérdeműt.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok