Különleges bormúzeumot nyitnak meg április 5-én. Egy fanatikus hozta életre, aki 20 éve gyűjti úgy a borokat, hogy egy korty alkoholt nem ivott.

A különleges múzeumban látható borokat húsz év alatt gyűjtötte össze Víg Gyula a múzeum alapítója és tulajdonosa. A kezdetben hobbinak induló kedvtelés valóságos szenvedély lett. A most megnyitott múzeum ettől az "őrülettől" különleges. A kétezer palacknak ugyanis külön-külön története van, emlékek a hazai borászat - dicső és kevésbé dicső - múltjából. Minden egyes múzeumi palack izgalmas felfedezést kínál, mint az a Tokaji Furmint, amit 1984-ben, a szerencsi Lenin MGTSZ ajándékozott Acél György elvtársnak, a legendás kultúrakreátornak.

A "hamis" ajándék igazi átverés, mert a tokaji nedűnek fenntartott üvegbe nem bort, hanem a szocializmus diszkrét bájaként ki tudja mit palackoztak. A barokk Vác főterén - a legendás Curia szálloda helyén - most nyílt múzeumban, háromféle szekcióba rendezve láthatók a hazai borfajták. A gyűjtemény egyik pillére a tokaji borok. Független gyűjtőként a váci bormúzeum tulajdonosa birtokolja a legtöbb tokaji bortermelő, legkülönbözőbb palackjait. Az 1800-as évek második felétől napjainkig, több mint száz borász válogatott muzeális nedűjével ismerkedhetnek a látogatók.

A bor arisztokratái

A gyűjtemény második pillére a díjnyertes borok válogatása. Azok a borok kerültek a múzeumi vitrinekbe, amik fajtától függetlenül valamilyen borversenyen díjat érdemeltek. Minden borász büszke arra, ha díjat nyer valamelyik borversenyen, függetlenül attól, hogy azt hol kapta. Ugyanakkor szomorú, hogy jelenleg is tucatszám kapható a boltokban díjnyertes magyar bor, csak a fogyasztók nem tudnak ezekről a sikerekről - mondta Víg Gyula. A gyűjtemény mögött nem áll borászat, így borászati lobby sem. Biztosak lehetünk abban, hogy ellátogatva a múzeumba objektív képet kaphatunk a honi bortermelés sajátosságairól és minőségéről. Van mit tisztába tenni, hisz a piaci logika és a divat könyörtelen.

A magyar bor legfőbb erénye a hosszú és körültekintő szakmaiság. Azok a borászok, akik kitartanak a hagyományok mellett, és nem engednek a minőségből, előbb-utóbb nehéz helyzetbe kerülnek. A jó borhoz idő kell, esetenként több év is szükséges, amíg az igazi kvalitása és karaktere megmutatkozik. A világban hódító reduktív eljárás azonban nem a türelemről szól. A zárt eljárásban gyorsan készülő, illatos, színes, profitéhes reduktív bort a kereskedelemben gyorsan értékesíteni kell. Ezek a borok ugyanis két-három év alatt alkotóelemeikre bomlanak, elvesztik karakterüket és minőségüket.

Boszorkánytej a szocreál mámor

A múzeumi anyag harmadik pillére a közeli szocialista múlt borászatának relikviái, a nosztalgiaborok. Ez a kategória izgalmas lehet azoknak, akik ismerték és fogyasztották ezeket a bornak hívott valamiket. A negyven év feletti látogatók rácsodálkozva egy-egy ismert "márkára", mint a Dankó Pista, vagy a Boszorkánytej, esetleg az Ördögvér, végiggondolhatják, hogy melyiktől fájt a fejük egy Európa Kiadó, vagy egy tabáni LGT koncert után. A fiatalabb korosztálynak pedig történelmi lehet a szocreál borcímkék végigbogarászása. A címkéken keresztül ma már komikusnak találhatjuk a kor ízlését, és kereskedelmi marketing fogásait, de az üzlet akkor is üzlet volt.

Egy kicsit úgy, mint Bacsó Péter Tanújában a klasszikussá vált narancsos-citrom jelenet. Savanyú is, sárga is, de legalább a miénk volt. A múzeumi kollekció igazi ereje nem csak a kiállított palackokban rejlik. A látogatókat az információk tömege segíti eligazodni a borászat rejtelmeibe. A palackok mellett történelmi, kultúrtörténeti magyarázó szövegeket olvashatunk az egyes borfajtákról, a borhamisítás sajátosságairól, azok szereplőiről, és a kiváló borkészítés alapvető feltételeiről. Petőfi Sándort idézve "Itt laknak az öröm istenei, innen küldik szét a világba apostolaikat, a palackba zárt aranyszínű lángokat, hogy prédikáljanak a népeknek, miszerint e föld nem a siralom völgye." …Egészségükre!