ÖRDÖGI FESZTIVÁL A KATLANBAN

Ördögkatlan Fesztivál, van akinek nem mond eleget ez a név. Minden borkedvelő fesztiválozó tudja, hogy a Bárka Kikötő hívó szava a Villányi borvidékre csábít, ha itt a nyár.

A Cseh Tamás és Törőcsik Mária védnökségét élvező rendezvénysorozat lényege, hogy a borvidék három olyan településére hozzon kulturális programokat, amelyek az év többi részében kiesnek a tömegturizmus célpontjai közül. Talán nem is baj, mert így meg tudják őrizni egyedi bájukat és szépségüket, ami viszont külön öröm az erre szomjazó turistának.

Szóval három település – Nagyharsány, Palkonya és Kisharsány – az otthona immáron harmadik alkalommal az Ördögkatlan Fesztiválnak. Öt nap, öt helyszín és a közlekedést megkönnyítő fesztiválbuszok. Felsorolni is nehéz a rengeteg fellépőt, kulturális programot és előadást.
ÖRDÖGI FESZTIVÁL A KATLANBAN

Nyitónap koncertje a Quimby: teltház, tomboló és másnap sokáig alvó fiatalok. Másnap 10:00 Szoborpark. Innen indul az Ördögkatlan túra. Igazából kétféle túrán vehetnek részt a lelkes természetjárók az egyik igazi különlegesség: Szársomlyó túra. A terület fokozottan védett, így az év többi napján nem könnyű a nemzeti parktól engedélyt szerezni egy ilyen kiruccanásra, de most lehullnak a láncok és megnyílnak a kapuk, irány a Szársomlyó. A túra 3 órát vesz igénybe, úgyhogy kényelmes cipő és frissítő mindenféle képpen nélkülözhetetlen.

Innen Palkonyára visz utunk, ahol a Salinger kultregényét, a Zabhegyezőt idézi meg Kolcsár József sepseszentgyörgyi színés a közönségnek. A faluház terme zsúfolásig megtelt és a meleg ellenére a pótjegyesek is bepréselődnek a terembe.

Irány Kisharsány, a Vylyan Szőlőbirtok terasza, ahol a megnyitót követően a Jazz nagykövetei szórakoztatják az egybegyűlteket. Szakcsi Lakatos Béla, Elsa Valle, Csepregi Gyula és Winand Gábor teljesen lenyűgözték a nagy melegben Vylyan rosét poharazgató társaságot.

Nagyharsányban kora este a Técsői Banda töltötte meg a ruszin muzsikára szomjazók füleit. Tíz órától ismét Kisharsányban ér az este, ahol Ferenczi György és a Rackajam Petőfi Blules előadása hangol rá a nap koncertjére. Nagyharsány, focipálya, nagyszínpad: Boban Markovic Orkestar és Rúzsa Magdi közös koncertje. A program késve indul, minek oka a tömeg. A szervezők nem szeretnék, ha bárki is lemaradni a kezdésről. Közben a szervezők tájékoztatnak a közelgő viharról, ami szerencsére elmaradt. A koncert viszont nem. Aki még nem látta élőben őket játszani, az semmit sem látott. Szinte izzik a levegő a zenekar körül. Apa és fia hatalmas zenei-színpadi motorként irányítja a szerb rezesbandát. Rúzsa Magdi már csak egy ragyogó ékkő a koronán. A hangulat leírhatatlan, ezt nem is hallani, hanem átélni, átérezni kell.

…és ez még csak a fesztivál második napja. Az öt nap alatt rengeteg program és ízletes villányi borok fogytak. Rengeteg fiatal, jó hangulat, igazi kultúrfröccs mindannyiunknak. Az egyik helyszín felé sétálva mellettem egy középkorú házaspár hölgytagja kicsit a jelenlétét megkérdőjelezve kérdezi a párjától, hogy mi keresnivalójuk van a tinédzserek között, mire a férje csak annyit válaszolt, hogy: Szórakozunk mi is egy kicsit, drágám.

Ördögkatlan Fesztivál - hát, ha ilyen a pokol, akkor jövőre is bűnbeesünk. Találkozzunk újra a katlanban.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok