OLASZ VÖRÖSBOR POROSODIK A PINCÉKBEN

2008-09-11 | nol.hu
OLASZ VÖRÖSBOR POROSODIK A PINCÉKBEN

Az ősz eleji melegben nemcsak a frissen préselt szőlő mustja fortyog, hanem a szüretelők is. Hiába ígérkezik jó termés, az átvételi árak 10-15 százalékkal elmaradnak a tavalyiaktól. Több nagyobb pincészetből ugyanis bevásároltak az olcsó olaszból, ezért a tavalyi kevéske termés után nem versengenek az idei szőlőért.

A korai szőlőket már mindenütt szedik az országban. A borvidékeken a hegybírók már összegezték a szüret előtti legutolsó termésbecsléseket. Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Bizottságának főtitkára szerint a tavalyinál ötödével több, 3-3,5 millió hektoliteres lehet a termés, de ezt még csökkentheti a lisztharmat. Az idei időjárás ugyanis kedvezett e gombabetegség terjedésének. Ez a mennyiség éppen csak elegendő, hiszen itthon egy évben hárommillió hektót megiszunk, és nagyjából 700 ezret exportálunk. Az eddigi tapasztalatok szerint a napfényes meleg jót tesz a fürtöknek, hiszen viszonylag magas cukortartalommal kerülnek a présekbe. A szőlősgazdák mégsem örülhetnek, a tavalyinál ugyanis 10-15 százalékkal kevesebbet fizetnek a felvásárlók még az illatos szőlőkért is, holott e fajtáknak mindig magasabb az ára. Ahogy a főtitkár fogalmazott: a később sorra kerülő kék szőlőknél még nagyobb lehet a visszalépés, ezért azt sem tartotta kizártnak, hogy lesznek olyan fajták és olyan borvidékek, amelyeknél a gazdák ráfordításaikat sem kapják meg.

Az árakat alacsonyan tartja, hogy több jelentős feldolgozó nagyobb mennyiségű olcsó olasz borral töltötte fel a pincéit, ezért részben képesek függetleníteni magukat a hazai szőlősgazdáktól. Nem jó előjel az sem, hogy a legnagyobb mátrai felvásárló, a nagyrédei Szőlőskert Zrt. felszámolás alá került, s hogy már második éve akadozik az átvétel az Integrált Borgazdasági Zrt. (korábbi nevén Egervin) szőlőfelvásárlójánál, az Egri Szőlő-Bor Szövetkezetnél. Horváth Csaba szerint ez a két borvidéken mintegy 10-10 ezer tonna szőlő, azaz 100-100 ezer hektoliter bor sorsát kérdőjelezi meg. Nagy valószínűséggel a borvidéken kívül kell rájuk vevőt találni. A főtitkár úgy véli, az itteni gazdák csak nyomott áron tudják eladni munkájuk gyümölcsét, hiszen a szabályok szerint, ha a borvidéken minőségi kategóriába tartozó szőlőt a borvidéken túlra szállítják, akkor legfeljebb táj-, de inkább csak asztali bor lehet belőle.

Az egriek bíznak abban, hogy a nagy szüret megkezdéséig rendeződik a felvásárlás ügye. Ha a borvidéken belül dolgozzák fel a szőlőt és borként szállítják, akkor - szőlőre visszaszámolva - magasabb áron is értékesíthető - mondta Varga Sándor, a napokban nyugdíjba vonult egri hegyközségi titkár. A hegyközségnek semmilyen információja nincs az Egri Szőlő-Bor Szövetkezet szándékairól, csak arról értesültek, hogy a cég rendezni próbálja a tavalyról elmaradt 300 milliós szőlőtartozását, és talán az idén is vásárolnak szőlőt.

Krizsai József, a szövetkezet elnöke beszámolt arról, hogy lassan befejeződnek a hitelező bankkal folytatott tárgyalások, és a pénzintézet felszabadítja az adósság fejében lefoglalt borkészletet. Ekkor a szövetkezet élhet a visszavásárlási jogával, és kiegyenlíti a gazdákkal szembeni mintegy 300 milliós tartozását. Krizsai József azt azonban kizártnak tartotta, hogy az idén szőlőt vásároljanak, holott eddig évente 8-10 ezer tonna szőlőre voltak vevők.

Nagyrédén szerencsésebbek a gazdák, mert a felszámolás alatt álló Szőlőskert felszámolója nemcsak bejelentette, hogy az idén nyolcezer tonna szőlőt fognak felvásárolni, hanem már meg is kezdték az Irsai Olivér szőlő fogadását. Hordós Attila, a Mátra Borvidéki Tanács titkára információi szerint a nagyrédei feldolgozó meg is egyezett a gazdákkal a gyorsított fizetés feltételeiről.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok