NYILVÁNOSSÁGRA HOZZÁK A VÉTKESEK NEVEIT

2009-03-06 | inforadio.hu
A forgalomban lévő borok ellenőrzése célzottan történik: a legveszélyeztetettebb termékcsoportokat vizsgálja a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Borminősítési Igazgatósága. Az ellenőrök jó céloztak, ugyanis a tavaly megvizsgált borok 41 százaléka volt kifogásolható valamilyen szempontból. Idén is komoly ellenőrzések lesznek, a Balaton környéke, az egri Szépasszony-völgy, Sopron és az Alföld bizonyos részei lesznek a figyelem középpontjában - mondta az InfoRádiónak az igazgatóság vezetője, Szalka Péter.
NYILVÁNOSSÁGRA HOZZÁK A VÉTKESEK NEVEIT

Évente 12 ezer bort vizsgálnak meg, ezeknek a nagy része megfelel a minősítéseken. A forgalomba hozatali engedélyt a vizsgálatra beküldött borok 8,7 százaléka nem kapja meg - mondta az InfoRádiónak Szalka Péter, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Borminősítési Igazgatóságának vezetője. Ez az adat a forgalomba hozatal előtti kötelező minősítésre vonatkozik.

A Magyarországon forgalmazott belföldi, valamint az importból származó külföldi borok ellenőrzése is az igazgatóság hatáskörébe tartozik. Szúrópróbaszerűen, illetve célirányosan 2330 mintát vizsgált meg az intézet - tette hozzá Szalka Péter.

Kockázatelemzés alapján a legveszélyeztetettebb területeket ellenőrzik, ezeknél a vizsgálatoknál a kifogásolható borok aránya tehát magas, mintegy 41 százalék. Kiskőrös és Izsák térségében tapasztalható a legtöbb probléma, a hatóság által bezáratott üzemek többsége is ebben a térségben található - tájékoztatott az igazgató.

A megbüntetett cégek neveit nyilvánosságra hozzák két országos napilapban, és a helyi sajtóban. Ezek a vizsgálatok idén is folytatódnak: bizonyos borvidékeken célirányosan ellenőriz a hivatal, és szúrópróbaszerűen sorra kerülnek egyes nagykereskedelmi raktárak és üzlethálózatok is.

Mint Szalka Péter elmondta, idén is mintegy 2400 bor ellenőrzését tervezik. Célzott ellenőrzésekre is sor kerül majd, 8-10 esetben. Ebből a szempontból kiemelt hely a Balaton környéke, az egri Szépasszony-völgy, Sopron és az Alföld bizonyos részei.

Azokon a borvidékeken is terveznek célellenőrzéseket, ahol korábban kevesebbszer fordultak meg.

Borozni csak pontosan szépen... - kik vannak a feketelistán?

Korábban, amikor a forgalomba helyezés utáni ellenőrzés nem volt ennyire intenzív, a szabálykövető borászatok sürgették az intenzívebb kontrollt, hogy a hatóság szűrje ki a tilosban járó, vagy ügyeskedő cégeket. Az egyik leggyakoribb probléma az eredetvédett borok nevével történő visszaélés. Néhányan például azzal próbálkoznak, hogy gyatra minőségű, nem is az egri borvidékről származó borokat hoznak forgalomba egri bikavér néven. Más, hasonlóan népszerű régiók is veszélyeztetettek ebből a szempontból. Előfordulhatnak például "balatoni", "tokaji", vagy más néven forgalmazott borok, amelyek palackjai nem olyan terméket tartalmaznak, amelyekre eredetileg forgalmazási engedélyt kapott a palackozó. Leginkább ilyen esetekben kerül sor a cikkben említett cégbezárásokra. A tisztességes borászatok nem szívesen kommentálják az ilyen eseteket, mert bár örülnek annak, hogy a szabályszegőket megbüntetik, azt viszont aggasztónak tartják, ha a közvélemény sok ilyen esetről hall. A borkedvelők népes táborának helyükön kell kezelni az ilyen eseteket: ezek ugyanis a piac tisztulását eredményezik.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok